Közeledett a születésnapom, én meg egyre szomorúbb lettem.
De valahogy „kívülről”, pontosabban egy olyan belső térből, amelyről csak annyit tudok, hogy létezik. Kiújult az asztmám, fulladoztam, reggelente felkeltem, aztán visszafeküdtem, napközben is le-leesett a fejem.
Tudatosan nem félek az évektől, de úgy látszik, tudat alatt már annál inkább. Nem bírtam magammal, olykor szorított a torkom, a sírás környékezett.
Talán attól, hogy mi is történik velem?! Már a második válásomat élem, több mély kapcsolatom volt, mindegyik szerelmemet szerelemmel szerettem, mégsem sikerül megállapodnom végre?! Dicsekszem én azzal, hogy hajt a kíváncsiság, de azért nem szeretnék egyedül meghalni.
Márpedig akkor, amikor a lányunk barátja „apósnak” nevezi tiszta szeretetből, az ember mégiscsak elgondolkodik arról, hogy „eliramlik az élet”. Velem már több eliramlott, mint Petőfivel, ez azonban senkit nem vigasztal a közelgő vég előtt. Szeretnék minden lelkifurdalástól, szégyentől, aljasságtól megszabadulni, és elindulni az istenek ellen könnyű, fehér ruhában.
Igen, ez vigasz kétségtelenül: a költészet. Mert a szerelem kapcsán már annyi gazemberséget elkövettem, hogy egyre csak szurkolok magamnak. A költészet viszont ott áll napsugaras ragyogásban.
Mi lenne az élet? Folyamatos reménykedés, és folyamatos zuhanás? Csak a zúzódásban lehetsz biztos, a repülésben sokkal kevésbé? Miféle anyagból vagyunk összeszőve?!
Ilyenek gyötörtek. És valahogy az a belső tér figyelmeztetett, hogy ilyenek gyötörnek. Ema mindig azt mondja, nem vagyok eléggé magamhoz kapcsolódva, azért nem tudom, mi történik bennem – én viszont a versekben és a regényekben mondom el, amit megtudok onnan. Nagyon is tudom, mi történik bennem, de a megtudás révén, és ezt a frissességet nem szeretném elveszíteni.
Elmúlt a születésnapom, s már aznap is könnyebben lépkedtem, mint addig, és míg az előtt egyáltalán nem tudtam koncentrálni, aznap már nemcsak olvastam, hanem értettem is, amit olvasok. A belső tér elengedett – legalábbis egyelőre.
Időről időre visszatér, és nemcsak a születésnapomon. De akkor biztosan. Jövőre jobban felkészülök erre.