Több mint hétezren regisztráltak Orbán Viktor mai tusványosi beszédére. A szervezők az Agerpresnek elmondták, voltak olyanok személyek, akik regisztrációját „biztonsági okokból” nem fogadták el.

Idén a második éve annak, hogy regisztrálniuk kell azoknak, akik meg akarják hallgatni a magyarországi miniszterelnök beszédét, beleértve az akkreditált újságírókat is. A belépéskor átnézik a táskákat, csomagokat is. Idén elmaradhat a magyarellenes provokáció Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde alatt – legalábbis erre utal a tavalyi tüntetés szervezőjének, Mihai Tîrnoveanunak Facebook bejegyzése – adja hírül a maszol.ro.

A fesztivál területén ma reggel nagyszámú biztonsági erő tartózkodott. A ma délelőtti politikai fórumon Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke fél 11-től tart előadást, valamint válaszol a közönség kérdéseire. 

Frissítés:

Ismét a szólás ideje köszöntött reánk – jelentette ki ma a rendezvényen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. A volt királyhágómelléki püspök szerint ma a háborúra, a migrációra és a genderideológiára kell nemet mondani. „Ezelőtt 35
évvel másmilyen Európáról álmodtunk” – mondta. Külön beszélt a kelet-közép-európai régiót és a romániai magyarságot is sújtó kivándorlásról. Közölte: miként Trianon óta annyiszor, ma is feltevődik a kérdés, hogy „menni vagy maradni?”.

Az idő a békepolitika oldalán áll – jelentette ki a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn. Emlékeztetett rá, az Európai Unió alapszerződése szó szerint tartalmazza a következő mondatot: az Unió célja a béke. A miniszterelnök kifejtette, Brüsszel sérelmezi, hogy háborúpárti politikának nevezzük azt, amit ők csinálnak, szerintük ők a béke érdekében támogatják a háborút. Ugyanakkor a magyar békemisszió kezdete óta az amerikai és az orosz külügyminiszter beszélt egymással, a svájci és az orosz külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök végre felhívta Donald Trumpot, és az ukrán külügyminiszter elutazott Pekingbe. „Vagyis az erjedés megkezdődött” – fűzte hozzá.