Simion Buia különleges eset.
Vagy talán nem is annyira.
Hiszen én magam is kedden egy olyan Bukarestben élő magyar emberrel ültem egy asztalnál, aki egyszercsak megkért, hadd beszéljen románul. Így jobban el tudta mesélni a hivatalos nyelvet és intézményeket, illetve az azokban az intézményekben történő dolgokat. Aztán visszaváltott magyarra.
Szóval, Simion édesanyja magyar volt, édesapja román. Ő Bukarestben született, a magyar líceumban tanult, most Sepsiszentgyörgyön él, de ha Bukarestbe jön, akkor inkább román társaságba jár és román társaság jár hozzá.
Mint a minap is, múlt csütörtökön, amikor a romániai színészekről készített fényképeit állította ki. Évtizedek óta dolgozik ezen a projekten, Coca Bloos-tól Mariana Mihuțig és Victor Rebengiuctól Marcel Iureșig sokakról készített portrét, és a fényképek nagyon jók. Például Senkálszkyt, ezt a meglehetősen merev embert soha nem láttam ennyire alakulóban. Vladimir Găitan intenzív tekintete feledhetetlen, akárcsak Mircea Andreescu huncutsága. Simion Buia jó fényképész, érzéke van ahhoz, amit lát.
Azon tűnődtem, hogy milyen érdekes. Mindenki szemekből, orrból, szájból, szemöldökből van összeállítva, miért vagyunk mégis annyira különbözőek, miért más minden egyes arc? Gének, hogyne, öröklődés, neveltetés – mindez mégis emelkedett hablatynak tűnik, amikor ott van előtted a fénykép. Mert ha jó a fénykép, akkor az ember van előtted: az az ember a maga egyediségében és megismételhetetlenségében.
A jó látás talán – de a magam részéről biztos vagyok benne – a kultúrák közötti séta következménye is. Hiszen a kultúra maga is látásmód: mást lát az, aki a hetedik mennyországban érzi magát, mint az, aki a kilencedikben, mást, aki a haragot úgy fejezi ki, „visított, mint a vonat”, mint az, aki úgy, „ordított, mint a fába szorult féreg”. Aki kultúrák között sétál, annak el sem kell mozdítania az állványát: eleve több szögből figyel.
Simion Buia ilyen ember: több szögből figyel. Ugyan mi értelme lenne annak, hogy ezeknek az ismert embereknek az ismert arcát nézzük meg még egyszer?! Mitől lenne más egy projekt, amely olyan, mint egy családi album?
Ellenkezőleg: a kiállítás, melyet a Román Irodalom Nemzeti Múzeumában mutattak be, ismert emberek ismeretlen arcát mutatja meg. Színészekről van szó, akiket sok jelenetben láttunk filmen vagy színpadon, de vagy nem vettük észre ezt az arcukat, vagy nem rögzült meg bennünk. Most odaléphetünk eléjük, elmélyülhetünk a tekintetükben, a szemöldöküket látjuk, az ujjukat, a mosolyukat.
Mint minden jó kiállításon, itt is minden megszokott más.