Rendkívüli biztonsági intézkedéssel készül a francia belügyminisztérium az előrehozott nemzetgyűlési választások vasárnapi, második fordulójára „az ultrabaloldaliak vagy az ultrajobboldaliak” rendbontásának elkerülésére. Gérald Darmanin belügyminiszter szerint egyértelműen érzékelhető az országban az erőszakos cselekmények sűrűsödése, és mint mondta, nem állnak messze attól, hogy elszabaduljon az erőszak. Két nappal a kampány vége előtt az első fordulóban élen végző, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) hetek óta erősödő dinamikája megtört annak hatására, hogy politikai ellenfelei – több mint kétszáz jobbközép, centrista, illetve baloldali képviselő – visszaléptek egymás javára annak érdekében, hogy a Le Pen pártja ne szerezhesse meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget. Miután a felmérések alapján a három nagy politikai blokk, vagyis Le Pen pártja, a centrista szövetség és a baloldal közül egyik sem tud majd egyértelmű többséget szerezni a képviselőházban, jobbközép és mérsékelt baloldali politikusok egy széleskörű centrista koalíció létrehozását javasolják az ország kormányozhatósága érdekében. Ennek körvonalai azonban továbbra sem világosak, miután a politikai szakadék nagyon mély a hét éve kormányzó elnöki pártszövetség és a baloldali pártok között.
Nő a pazarlás Európában
Lakosonként átlagosan mintegy 132 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett az Európai Unióban 2022 során, öt kilogrammal több, mint 2020-ban, amikor először tettek…
Tovább...Migránsok és más hajléktalanok ideiglenes sátortáborait számolták fel Rómában
Felszámolják a migránsok és más hajléktalanok ideiglenes sátortáborait Rómában. Roberto Gualtieri, Róma főpolgármestere még a nyáron bejelentette, hogy a 2025-re,…
Tovább...Németország nem engedélyezi Ukrajnának fegyverei Oroszország elleni használatát
Németországnak nem áll szándékában lazítani a német fegyverek Oroszország elleni használatára vonatkozó korlátozásokon, amelyeket Ukrajnának szabott meg - jelentette ki…
Tovább...Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának tagja lett a Magyar Polgári Erő
Jóváhagyták a Magyar Polgári Erő tagfelvételi kérelmét az európai nemzeti közösségeket és kisebbségeket tömörítő szervezetbe. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Németországban tartotta 2024.…
Tovább...