Büntetlenség illeti meg az Egyesült Államok elnökét hivatalos minőségében hozott intézkedéseinél – ítélkezett az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn abban az ügyben, amelyet Donald Trump korábbi elnök kezdeményezett az ellene emelt bűnvádi eljárás nyomán.

Az Egyesült Államok alkotmánybíróságának szerepét is betöltő bírói tanács 6:3 arányban hozta meg a döntést, amelyben kimondják, hogy hatalmi ágak szétválasztásának alapján, „az elnöki hatalom természetéből fakadóan egy korábbi elnököt abszolút immunitás illet meg a büntetőjogi felelősségre vonás alól az alkotmányos felhatalmazásának körén belül tett cselekedeteinél”. A Legfelsőbb Bíróság vezető bírája, John Roberts által jegyzett határozatban az is olvasható, hogy egy volt elnök „legalább vélelmezett büntetlenséget élvez minden hivatali intézkedésnél”, de azt is hozzáteszi, hogy „nincs büntetlenség a nem hivatali cselekedeteknél”.

Annak eldöntését ugyanakkor, hogy a volt elnökök immunitásáról hozott megállapítás milyen mértékben alkalmazható Donald Trump büntetőügyére, a Legfelsőbb Bíróság visszautalta alacsonyabb szintű bíróság illetékességű körébe.