Az érettségi vizsga mérföldkő kellene legyen egy fiatal életében, ugyanis lezárja a középiskolai tanulmányokat és bebocsátást nyújt a felsőoktatásba. Régen a latinból származtatott megfelelőjét használták e vizsga megnevezésének: matura. Azaz a felnőtté válás vizsgája.
Szerepe szerint e vizsga túl azon, hogy számot ad – vagy legalábbis számot kellene adjon – a középiskolát végzett diák tudásszintjéről és segítse a felsőoktatásba való bejutást, minősítő vizsga szerepe is van bizonyos állások vagy társadalmi pozíció betöltéséhez.
Nem újkeletű az érettségi vizsga, ugyanis 236 éve, 1788-ban vezették be Poroszországban, hogy korlátozzák az egyetemre jelentkezők számát – olvashatjuk a mindentudó internetes lexikonban, ahonnan azt is megtudjuk, hogy Franciaországban rá húsz évre, 1808-ban vezették be, Angliában újabb húsz év múlva, 1838-ban kezdték bevezetni, Magyarországon 1851 óta szerveznek érettségi vizsgát. Romániában 1925 óta adnak számot egységes kritériumrendszer szerint tudásukról a középiskolák végzettjei. Érdemes idézni a romániai érettségit szabályozó 1927-ben keltezett törvényből, amely szerint a matura célja felmérni a végzősök tudásszintjét a fontosabb tantárgyakból és főként felmérni a tanultaknak a gondolkodásmódjukra gyakorolt hatását. Ma mintha éppen ez hiányozna: nem a megszerzett tudásanyaggal való felelős sáfárkodás a vizsga célja, hanem az egyes tantárgyakból szerzett – s legtöbbször a vizsga után azonnal elfelejtett – lexikális tudás szintjének felmérése.
Magasfokú éretlenségről tesz tanúbizonyságot évente a tanügyi kormányzat az érettségi vizsgák megszervezése és lebonyolítása alkalmával, szinte minden évben bekövetkezik valamilyen korszakalkotónak szánt szervezési és lebonyolítási újítás, és szinte minden esztendőben becsúszik valamilyen szervezési vagy lebonyolítási anomália, baki. A kisebbségi tannyelvű iskolákban tanuló diákok már tudomásul vették, megszokták, hogy az anyanyelven való tanulás egyik ára a magasabb heti óraszám az iskolában és a több vizsga az úgynevezett cikluszáró vizsgák alkalmával, de az érthetetlen számukra – no meg szüleik és tanáraik számára egyaránt –, hogy e hendikep mellé miért kell újabb akadályokat gördíteni, csökkentve a román tannyelvű iskolában tanuló társaikhoz viszonyított esélyegyenlőséget.
A hazai oktatásügy – és általában a hazai társadalom – egyik legnagyobb bajának a bizalmatlanságot tartom. Mert mi mást jelezne a vizsgatermek kamerákkal való ellátása, a dolgozatok más helyen való javítása és még hosszan sorolhatnánk a biztonságinak nevezett intézkedéseket – számomra ezek azt jelzik, hogy a hatalmon lévők eleve tolvaj-rabló-csaló gazembernek tartanak minden vizsgázó diákot és minden felügyelő vagy javító tanárt, vizsgáztató bizottsági tagot. Persze, mindig voltak és vannak olyanok, akik igyekeznek a dolog könnyebbik végét megfogni, kijátszani a rendszert és előnyhöz jutni, de ez még nem kellene azt jelentse, hogy mindenkiről csak rosszat feltételezünk.
Ennek a bizalmatlanságnak a jele az online javítási rendszer körül kialakult helyzet is a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgája kapcsán: nem mindenhol biztosították a nem román tannyelvű iskolák végzősei számára, hogy a kisebbségi oktatás sajátos helyzetét ismerő javítótanárhoz kerüljön a dolgozata, az elhangzott sajtónyilatkozatok szerint megteremtették ennek a lehetőségét, de nem tették kötelezővé a vizsgabizottságok tagjai számára, így a bizottsági elnökök jóindulatán múlott, hogy biztosítják-e az esélyegyenlőséget az anyanyelvű iskolában végzett diákok számára vagy sem. Furcsa számomra ez a kialakult helyzet és furcsa az azt követő magyarázkodás is, ugyanis komolytalanságra, következetlenségre vall, tetézve a tanügyi rendszerre amúgy is jellemző következetlenséget, kiszámíthatatlanságot. Az idei érettségi vizsga mérföldkő nemcsak a vizsgázók, hanem a vizsgát szervező és lebonyolító intézmények életében is, és szomorúan kell megállapítanom, hogy nem érettségről, hanem éretlenségről tettek tanúbizonyságot ez utóbbiak.