Az Europol által feltérképezett 821 legveszélyesebb bűnözői hálózat közül 55 főként emberkereskedelemmel foglalkozik.
Continue ReadingElőször mentették meg egy beteg látását lábszárból kivett ideggel Magyarországon
A közlemény szerint a beteg lábszárából kivett 15 centiméteres ideget ültették be egy érzőidege és a szeme szaruhártyája közé, hogy a szaruhártya visszanyerhesse érzékelési funkcióját.
Continue ReadingA KDNP távozik
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) távozik az Európai Néppártból (EPP) és annak frakciójából, miután Magyar Pétert tegnap az EPP mégis felvette – közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.
Continue ReadingTeljes támogatást ígért Oroszországnak ma Kim Dzsong Un
Vlagyimir Putyin – aki négyszemközt is egyeztetett az észak-koreai vezetővel – köszönetet mondott a támogatásért, és bejelentette: a felek új, a kapcsolatok további mélyítését célzó egyezményt fognak aláírni.
Continue ReadingAz államelnök-választás időpontjáról egyeztet ma a kormánykoalíció
A találkozóra este fél hét kezdődik.
Continue ReadingMinden 30. órában egy gyermek az emberkereskedők kezébe kerül Romániában
A Justice and Care Romania civilszervezet szerint az elmúlt 5 évben több mint 1500 kiskorú vált az emberkereskedők áldozatává.
Continue ReadingHivatalos látogatásra érkezett ma Romániába az olasz elnök
Románia és Olaszország idén ünnepli a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 145. és ezek nagykövetségi szintre emelésének 60. évfordulóját.
Continue ReadingMától péntekig tesztelik a digitális készségeket
Jövő héten idegen nyelvből vizsgáznak a végzősök.
Continue ReadingKommunikációs tanfolyamot kellene végezzenek az orvosok
Erről az egészségügyi miniszter beszélt A család szerepe a gyermekbeteg-ellátásban című konferencián.
Continue ReadingVízerőművet tervez a kormány az Erdélyi-szigethegységben
A 215 hektáros vízfelületű tárnicai vízgyűjtő tótól több száz méterrel magasabban alakítanának ki egy mesterséges tavat, ahonnan az alsóba szabadeséssel érkező víz termelné az elektromos energiát.
Continue ReadingA BEC Elutasította az Egyesült Jobboldal Szövetség a kérelmét
A BEC megállapította, hogy nem történt olyan, „a törvény értelmében vett” választási csalás a második kerületben, ami a mandátumok elosztásának megváltoztatásához vezetett volna.
Continue ReadingKözzétették az EP-választás végeredményét
Az ugyancsak június 9-én rendezett helyhatósági választásokról még nem közölt végeredményt a választási bizottság.
Continue Reading