Két jelentős sajtóeseményen voltam a hét végén. Legalábbis számomra jelentős eseményen, ugyanis nem biztos, hogy mindenki hozzá közelállónak érzi a Háromszék napilap tízezredik lapszámának megjelenését vagy a székelyföldi magyar sajtó megszületésének százhetvenötödik évfordulóját. Mert vannak közömbösök, vannak ellendrukkerek, vannak mindent s mindenkit beskatulyázó megmondóemberek, akik másként élnek meg és értelmeznek egy-egy ilyen eseményt.
A Háromszék napilap Sepsiszentgyörgyön a város szívének egyik csendesebb zugában, az ’56-os emlékparkban ünnepelt olvasói, tisztelői körében. Hangulatos pikniket szerveztek a háromszéki kollégák, a színpadon egymásnak adták a mikrofont a szónokok. Az ünnepi beszédekben a leggyakrabban visszatérő elem a köszönet volt, s nem véletlenül, ugyanis elsősorban az olvasót illeti a köszönet, amiért veszi a lapot, naponta követi annak tartalmát. S azáltal, hogy veszi a lapot, megteremti a feltételét annak, hogy a kiadvány továbbra is éljen és eleget tegyen vállalt feladatának: a pártatlan és hiteles tájékoztatásnak, a történések dokumentálásának. Köszönet illette a lap mindenkori készítőit is, amiért a szerkesztőséget megkerülhetetlen szellemi műhellyé tették, s felidézték a lap színvonalát meghatározó néhai munkatársak emlékét, méltatva hozzájárulásukat a minőségi újságírás meghonosításához. De szó esett a lapkészítés nehézségeiről és derűs pillanatairól egyaránt. A legidősebb aktív újságíró, a 88 esztendős Kisgyörgy Zoltán – sokak, sokunk mindig derűs, mindent tudó Zoli bácsija – is szólt a jelenlévőkhöz, derűs perceket szerezve mindannyiunknak. Persze csoportkép készült a szerkesztőség és a kiadó jelenlegi és nyugdíjas munkatársairól, s az olvasók a lap fejlécével ellátott képkeretben fényképezkedhettek, így hazavihették az esemény emlékét. S hogy teljes legyen a vidám piknik, az újságírókból, nyomdászból álló Press Tones „sajtózenekar” fokozta a vidám hangulatot muzsikájával.
A másik hétvégi sajtóeseményt ugyancsak Sepsiszentgyörgy látta vendégül: a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete tudományos konferenciát szervezett az első székelyföldi és barcasági magyar nyelvű lapok megjelenésének 175. évfordulója alkalmából. Váry O. Péter, Ambrus Attila, Szekeres Attila, Galbács Pál és jómagam a Bem József tábornok által 1849 májusában–júniusában, azaz a forradalom és szabadságharc utolsó hónapjaiban Kézdivásárhelyen, Brassóban és Csíkszeredában létrehozott és szerkesztett lapokról, illetve a Háromszéken készült nyomtatványokról beszéltünk, kiemelve a forradalom és szabadságharc idején a tájékoztatásban játszott szerepüket. A konferencia második része a mába vezette a hallgatóságot: Farcádi Botond a Tízezer lapszámot megért Háromszék napilapról, Molnár Judit A felvidéki magyar sajtóról beszélt, Kárpátaljáról Dunda György publicisztikában ismertette az újságírás kihívásait a háborús helyzetben. Ez utóbbi témához kapcsolódott Csermák Zoltán és Szikora József előadása is: Béke a szavakban, illetve Nemcsak béke, hanem lelki béke is szükséges témakörben értekeztek. A vajdasági kollégák kisfilmben mutatták be kiadványaikat, munkájukat.
A két, egymást kiegészítő esemény remek alkalmat szolgáltatott arra, hogy a térségben élő és dolgozó újságírók kapcsolatokat építsenek a Kárpát-medence más régióiban tevékenykedő kollégáikkal, gyarapítva szakmai kapcsolataikat. A rendezvényen szinte megannyi magyar újságírószervezet képviselői jelen voltak, így a vendéglátó Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete mellett a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a frissen alakult Felvidéki Magyar Újságírók Egyesülete. A jó hangulatú találkozók megerősítettek abban, hogy a magyar sajtónknak van múltja, van jelene, s e kettő bizakodásra ad okot arra, hogy jövője is lesz. Ezért bírt számomra jelentőséggel a két hétvégi háromszéki sajtóesemény.