A legfelsőbb bíróság szerint az 1989-es forradalom perének vádirata továbbra is szabálytalanságokat tartalmaz, és öt napot adtak a katonai ügyészségnek annak eldöntésére, hogy ebben a formában küldik a vádiratot a bíróságra, vagy újraindítják a nyomozást. Az ügyben Ion Iliescu volt államfőt, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest és Iosif Rust, a légierő volt parancsnokát emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják. A legfelsőbb bíróság bírái tavaly óta vitatkoztak ezen a határozaton. Mielőtt a bukaresti ítélőtáblára került volna, a forradalom perének vádiratát különböző eljárásjogi problémák miatt több mint négy évig tologatták a fővárosi bíróságok és ügyészségek között.
A költségvetés kiigazítására készül a kormány
Megjelent a pénzügyminisztérium honlapján az idei első költségvetés-kiigazítás tervezete. A deficit a tervezettnél két százalékkal lesz nagyobb és megközelíti a…
Tovább...Ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács
Romániának közvetlen érdeke, hogy korszerű haditechnikát gyártó hadiipara legyen - ez volt az egyik következtetése a Legfelsőbb Védelmi Tanács csütörtöki…
Tovább...Lassul a gazdaság
A korábbi 3,4 százalékról 2,8 százalékra módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó becslését az Országos Előrejelzési és Prognózis Bizottság. A…
Tovább...Megszorításokra szólít fel a hitelminősítő
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő ügynökség szerint Romániának sürgősen intézkedéseket kell hoznia az Európai Unióban legnagyobbnak számító költségvetési hiány növekedésének…
Tovább...