„Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon” – idézem Jókai Mórt, aki közel százhúsz éve, 1904. május 5-én, Budapesten hunyt el. Ma főként rá emlékezünk.
A nemesi értelmiségi családba született regényírót Jókay Móric néven anyakönyvezték; a családnevet y-nal írták. Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című könyvéből kiderül, hogy írótársa, Tóth Lőrinc címzett először egy levelet „Jókay Mór úrnak”, ami miatt az író bosszankodott, sőt válaszként ezt írta a levélborítékra: „Tóth Lőr úrnak”, később viszont Petőfi unszolására a Jókay Mór nevet kezdte használni az irodalmi életben. 1848. március 15. után az y-t i-re cserélte a nevében, ugyanis nem akart élni a nemesi származás előnyeivel, így a legnépszerűbb regényei már a közismert, i betűre végződő családnévvel, illetve a Mór keresztnévvel jelentek meg.
A magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, Fried István Jókai Mórról másképpen című írása szerint „a közhiedelemmel ellentétben, Jókainak nem feltétlenül »képzelete« irányította műveinek cselekményét, hanem gondos forrástanulmányokat végzett, s ebbe beleszámítandó, hogy rendszeres újságolvasó volt, fontosnak tudta a napi érdekességek gyűjtését, a szerkezetében változó irodalmi élet és az újságoktól (is) irányított közvélemény érdekeinek egyeztetési kísérletét”. Az írófejedelemnek is nevezett Jókai azt vallotta, hogy „pusztán fantáziával lehet írni szép meséket, fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat, de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni”.
Az idézet után egy éles témaváltás következik, ugyanis nem maradhat ki a mai részből az információ, hogy 3-án zárul az 58. magyar nyelv hete, amely csupa kisbetűkkel írandó. Az Anyanyelvápolók Szövetségének egyik legnagyobb múltú rendezvénye idén április 24-én kezdődött, a mottóját pedig a kárpátaljai Kossuth-díjas költőtől, Vári-Fábián Lászlótól, pontosabban az Illyés Gyula fejfája előtt című versből kölcsönözték. Így hangzik: „Csak őrizz meg bennünket, édes, / édes anyanyelv!”
A központi rendezvények helyszínéül egyebek között Beregszászt, Munkácsot és Nagydobronyt választották a szervezők, az ünnepi megnyitót pedig a Nagydobronyi Líceumban tartották. Az 58. magyar nyelv hete fővédnöke dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke. A záróünnepség helyszíne a Petőfi Irodalmi Múzeum lesz, ahol az Anyanyelvünkért Emlékérmet is átadják.