Az Amerikai Képviselőház 60,8 millió dolláros – zömmel katonai jellegű – Ukrajnának nyújtott kölcsöne, az egész Nyugatot ismét háborús lázba hozta. Igaz, a kölcsönt még a szenátusnak is meg kell szavaznia, de a sikert minden szakértő bizonyosnak tekinti.
Ezek után Európa is kötelességének érzi, hogy maga is növelje erőfeszítéseit. Az Unió 27 állama éppen ma tarja Luxemburgi konferenciáját, melyben döntésnek kell születnie az Európai segítség méreteiről is. (A 27-es számból kikövetkeztethető, hogy bizonyos államok kimaradnak az egyezségből, köztük bizonyosan Magyarország is.)
Ukrajnán természetesen eufória uralkodott el. Volodimir Zelenszkij szerint „A létfontosságú segélytörvény, melyet a Képviselőház elfogadott, megakadályozza a háború kiterjesztését, ezer és ezer életet ment meg és segít mindkét nemzetünknek (mármint Ukrajnának és Amerikának – B.B.), hogy erősebbé váljon.”
A lelkes mondat értelmezése elmarad. Nem kapunk magyarázatot arra, hogy a több fegyver, hogyan akadályozhatja meg a háború kiterjesztését és menthet meg ezer és ezer életet. Ha csak nem úgy, hogy ezzel a segítséggel Ukrajna végső és visszavonhatatlan vereséget mér Oroszországra, s ezzel véget vet magának a háborúnak is. A szakemberek többsége ebben a lehetőségben korántsem olyan biztos, mint Zelenszkíj elnök. Sokan éppen az ellenkező véleményen vannak. Úgy vélik, hogy a háború tovább eszkalálódhat, s újabb százezrek halálával járhat mindkét oldalon. Hacsak nem torkollik éppenséggel atomháborúba…
Ez a tény azonban nem csak az Ukrán kormány lelkesedését nem csökkenti, de a Politico szerint még az ellenzéki Rosztiszlav Pavlenko is úgy vélekedik, hogy „A hír nagyszerű. Legjobbjaink ezrei maradnak életben.”
Az persze tény, hogy az ukrán légvédelem megerősítése, melyet Stoltenberg NATO főtitkár is bejelentett, valóban jelentékenyen javíthatja az ukrán esélyeket. Annál is inkább, hogy az Európai államok nagyobbik része is lelkesen besegít. Főként a baltiak. Kallas észt miniszterelnök szerint Európának is fokoznia kell erőfeszítéseit. Tobias Billström svéd külügyminiszter még nála is bensőségesebben fogalmazott: „Nekünk is el kell végeznünk a házifeladatunkat.” A hír hallatán a német külügyminiszternő Annalena Baerbock is szinte már kamaszos felkiáltással összegezte érzelmeit: „Ez az optimizmus napja! Ukrajna és Európa szempontjából is.”
Mintha gyerekes ijesztgetés folyna. Az győz, aki hamarabb berezel. Csakhogy az oroszokat sem a mongolok, sem a törökök, sem Napóleon, de még Baerbock honfitársa Hitler sem volt képes elrettenteni. Ez aligha épp neki fog sikerülni.
Akkor viszont korántsem ezer meg ezer ember maradhat életben… S a holtak feltehetően nem csupán oroszok lesznek. Lesz köztük rengeteg ukrán is.
Fura módja az ukránok iránti rokonszenvnek, hogy tudatosan halálba kergetjük őket. Hogy milyen céllal? Az európai demokrácia megmentésének érdekében, nyilván. De ha az európai demokráciát tényleg Ukrajnának kell megmentenie, akkor nagyon nagy bajban vagyunk.
Értelmesebb feltevés, hogy ez a háború azoknak az érdekében zajlik, akik a hadiállapot ürügye alatt az európai szólásszabadságot, népakaratot, egyenlőséget, jogállamot akarják hatályon kívül helyezni, ahogyan azzal egyes európai államok (például Belgium) máris kísérleteznek. (Lásd a konzervatív konferencia brüsszeli kálváriáját!)
A jelek szerint vannak politikusok, akiknek az emberélet nem számít, akiknek nincs rá okuk, hogy személy szerint is féltsék a bőrüket.
Nekünk, itt Ukrajna közvetlen határán bizonyosan van. Aki egy picit is elgondolkodik azon, hogy a további lelkes fegyverkezés milyen kockázatokkal járhat, bizonyosan maga is szorong.
Akárcsak én.
Nem is annyira magamért, mint inkább a fiaimért az unokáimért, a honfitársaimért…