Christoph Heusgen a Müncheni Biztonsági Konferencia fő szervezője, amint azt a német sajtóból megtudhatjuk. mind komolyabb gondban van. Pedig ő, aki Angela Merkel külpolitikai tanácsadójaként szerzett nevet, ritkán tévedett. Még azt is sikerült elkerülnie, hogy Merkel Oroszországgal szembeni, ma már súlyosan kárhozhatott politikáját, mely – legalábbis amerikai szemszögből Németországot és Európát „súlyosan” kiszolgáltatta az oroszoknak, mindinkább Merkel nyakába varrják.
Izrael Gáza elleni támadása, mely a konferencia központi témáját képezi, immár Heusgennek is komoly főfájást okoz. Az előzmények közé tartozik, hogy 2019-ben Heusgen – az átmenetileg a Biztonsági Tanács tagjai közé lépett Németország ENSZ nagykövetekeként vitába keveredett a résztvevőkkel, amikor egyenlőségjelet tett a Hamasz és az izraeli kormány cselekedetei közé.
„Úgy vélem állította, hogy a nemzetközi jog a legjobb eszköze annak, hogy megvédjük a civileket és lehetővé tegyük számukra, hogy békében és biztonságban éljenek, a nélkül, hogy félniük kellene az izraeli buldózerektől és a Hamasz rakétáitól.”
Ezeket a megnyilatkozásokat nem csak Izrael legszorosabb szövetségesei kifogásolták, de Simon Wiesenthal Központ Heusgent felvette az antiszemita incidensek elkövetőinek listájára is. A német kormány mindazonáltal továbbra is támogatta Heusgent, aki a Hamasz agressziót maga is elítélte és elismerte Izrael jogát az önvédelemhez.
A helyzetet azonban tovább súlyosbította, hogy Heusgen Támogatta Antonio Gutteres ENSZ főtitkár álláspontját, miszerint a Hamasz atrocitásai „nem légüres térben zajlottak.” Voltak előzmények. Ez a gesztusa is minden oldalról kritikát váltott ki. Abraham Cooper a Los Angeles-i Wiesenthal központ rabbija felszólította Heusgent, hogy tisztázza a Hamassszal kapcsolatos álláspontját.
A nemzetközi közvélemény súlyosan megosztott. Sokan kifogásolják Katar jelenlététét a meghívottak között, hiszen az arab állam a Hamasz legnagyobb pénzügyi támogatói közé tartozott, s a szervezet több vezetőjének is menedékjogot adott. Igaz, közvetítői szerepet is játszott a szemben álló felek közt.
Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Spanyolország, Belgium, Írország is tűzszünetre szólítják fel Izraelt, s Franciaország egyenesen arra a figyelmeztet, hogy a Rafah elleni izraeli támadások „a nemzetközi jog súlyos megsértései”.
Németország és maga Heusgen is egyre inkább kötéltáncot volt kénytelen folytatni, hogy a Konferencia mégiscsak megrendezésre kerüljön. Igyekeztek mindkét oldalról minden jelentős szereplőt meghívni, azzal a céllal, hogy a kérdésben végre tárgyilagos eszmecserére, az összes felek véleményeinek meghallgatására és szembesítésére kerülhessen sor.
Sajnos azonban manapság mindenről lehet szó, csak valamiféle – minden békesség alapfeltételének – tekinthető konszenzusról nem. A konszenzus manapság puszta megalkuvásnak, azaz az egyetlen és kizárólagos igazság elárulásának számít. Márpedig az egyetlen igazságot manapság kizárólag a nagyhatalmak birtokolhatják.
Addig, amíg ez a világnézet uralkodik, a megoldást kizárólag a fegyverek jelenthetik. A végső és örökreszóló győzelem. Az ellenfél – ebben az esetben – csak és kizárólag ellenség lehet, akit az utolsó szálig meg kell semmisíteni.
Ez pedig újabb szívszorító kilátásokat vetít előre. Mindkét oldalról…