Amikor mifelénk napjaink új szolgáltatásairól beszélünk, akkor rendszerint olyasfélék jutnak eszünkbe, amelyek a digitalizációval kapcsolatosak: adatgyűjtés és adatszolgáltatás, online-vásárlások, közösségi reklámok, majd minden területre kiterjedő programozás, precíziós mezőgazdaság, a mesterséges intelligencia felhasználásának a kezdetei, távgyógyászat, távoktatás – de nem folytatom. Viszont arra szeretném felhívni a kedves hallgatók figyelmét, hogy a felszín alatt egész más folyamatok is elindultak és felszálló ágban vannak, olyasfélék, amelyekre alig gondolunk.
Jómagam, még a tavaly nyáron, a kolozsvári botanikus kertben figyeltem fel, hogy a hétvégeken szinte egymást követik a sétányokon azok az ifjú párok, akik nemrég mondták ki a boldogító igent, és nem csupán férj és feleségként, hanem hatalmas körítéssel érkeznek. Rokonok, ismerősök kisebb-nagyobb csoportjai kisérik el és ott nyűzsögnek körülöttük a fotósok és a videósok is, akik keresik a megfelelő hátteret.
De nemcsak Kolozsváron van így, hanem Marosvásárhelyen, ahol a vár a kedvenc fotózkodási színtér, vagy Brassóban, ahol úgyszintén a vár vagy a főtér, és nem kivételek a székelyföldi kisvárosok sem, mindenhol kialakult már egy olyan történelmi vagy természeti díszletnek tekinthető helyszín, amely kiemeli majd az elkészítendő fotók minőségét, emlék-megőrző jellegét.
És ezzel együtt kialakult az esküvői fotós, videós elnevezésű szakma is, képviselői nem egyszer már kiállításokon mutatják be a legjobb felvételeiket. Hogy mennyire pénzes szakma, azt nem tudom, de a jelek azt mutatják, hogy általában az esküvőszervezés kimondottan profi és profitképző foglalkozás lett. Egyre több a hasonló jellegű cég, amelyek a jegy-gyűrűk és mennyasszonyi-vőlegényi ruhák megtalálásától az esküvők és lakodalmak minden mozzanatáig leveszik a gondot az ifjú pár, az örömanyák és örömapák válláról.
Nem csupán esküvői sátrakat vagy könnyű szerkezetű építményeket lehet látni sok-sok település környékén, hanem arról szól a fáma, hogy sátrakat lehet bérelni még arra is, hogy az egybekelők ne a templomban, hanem a szabad ég alatt, a természetben kapják meg az egyházi áldást, arról nem is beszélve, hogy a zenekaroknak, a műszaki hátteret biztosító füst-, hang- és fénytechnikusoknak milyen új piacot jelent az átalakuló szokásvilág.
És persze, megváltozott az egykor csupán ételfogásokat bejelentő gazdák szerepköre is. Hogy a tisztelt közönség egy pillanatra se unja magát, már kis történetekkel és ki tudja honnan átvett vagy sajátos, helyi közösségi játékokkal is kell szórakoztatni, szereplőik között pedig rendszerint ott van az ifjú pár is.
Sok az esküvő, kevés a gazda, kevés a bérelhető étterem, vendéglő és sátor, ez természetesen növeli az árakat, és bizony több helyen már programozni kell nem csupán hetekkel, hónapokkal, hanem akár évekkel előre is. Szóval növekvő párkapcsolatok ide vagy oda, de mindez egy igazi esküvővel aligha ér fel, legalábbis ezt bizonyítják az esküvőszolgáltató cégek és közöttük például a mennyasszonyruha kölcsönzők növekvő száma.
Amikor ezeket a sorokat írom, visszagondolok a gyermekkoromra, amikor a templomba ballagó pár előtt elkötötték az utat, a továbbjutást pedig egy fél liter pálinkával és egy kürtöskaláccsal kellett megváltani. Vagy látom a gyimesi csángókat, akik minden esküvőre „ha hoztok, esztek” jeligével magukkal hozták az elemózsiát.
Persze, változnak az idők, mindez már a múlt, a nosztalgia, de talán az a bizonyos boldogító igen még megmarad a jövőnek.
Miért ne bízhatnánk benne?