A mai részt egy idézettel kezdem. „Én bízom abban, hogy nyelvünk, mint a folyó, kiveti magából mindazt, ami káros. Amit pedig felold, azt részévé teszi” – vallotta Grétsy László. A közismert magyar nyelvész, főiskolai tanár, rádiós és televíziós személyiség 2024. január 21-én hunyt el, február 13-án töltötte volna be a 92. életévét.
A Nyelvtudományi Kutatóközpont honlapján egyebek között így emlékeztek rá: „Munkásságának első, meghatározó szakasza a Nyelvtudományi Kutatóközpont jogelőd intézményéhez, az MTA Nyelvtudományi Intézetéhez kötődik. Egyetemi diplomájának megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa volt, majd 1958-ban a Nyelvtudományi Intézet nyelvművelő osztályán kezdett el dolgozni tudományos munkatársként. 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet. […] 1970-től tudományos főmunkatárs, 1971-től – Lőrincze Lajos utódaként – ő lett a nyelvművelő osztály vezetője, ő irányította az ott folyó szakmai munkát.” Eddig tartott az idézet.
Szintén az ő nevéhez fűződik a kétkötetes, szintetizáló jellegű Nyelvművelő kézikönyv munkálatainak szervezése és irányítása, és még hosszasan lehetne folytatni a sort az általa kalauzolt közös munkákról, amelyek a nyelvművelő osztályon készültek. A Nyelvtudományi Kutatóközpont honlapján megjelent visszaemlékezés szerint „munkásságának fontos része volt a nyelvművelés számos gyakorlati területe, mindenekelőtt a nyelvi ismeretterjesztés és a nyelvi tanácsadás”.
Legtöbben az Álljunk meg egy szóra! című televíziós műsorból ismerték: az 1987 januárjában indult, hetente jelentkező ismeretterjesztő sorozatban Vágó Istvánnal, a későbbi kvízmesterrel közösen beszélgetett különféle nyelvhelyességi kérdésekről. Az ujvarosonline.hu oldalon, 2022 márciusában közölt interjúban ezt mesélte a műsor előzményeiről: „Vagy fél évszázaddal ezelőtt az akkori tévének volt egy »Riporter kerestetik« című műsora. Ennek résztvevői között ott volt egy ifjú vegyészmérnök, Vágó István. Bár azt a vetélkedőt nem ő nyerte meg, jól szerepelt, felfigyeltek rá, s a tévéhez került. Attól kezdve ismertük egymást, mert a műsor zsűrijének én is tagja voltam. Valószínűleg ő is emlékezett rám, mivel évekkel később ő vetette föl egy olyan műsornak az ötletét, amilyen végül a mi műsorunk lett. Az érdem tehát az övé, a műsor címét azonban én ajánlottam, s így talán azt mondhatom, mindketten tettünk valamit a létrehozásáért.”
Természetesen még órákig lehetne beszélni Grétsy László munkásságáról, azonban az idő véges, ezért zárásként olyan gondolatokat idézek tőle, amelyeket szintén érdemes megszívlelni; kivételesen nem az anyanyelvünket helyezik nagyító alá: „A derűs ember boldogabban él, mint akinek fejében örökösen vészjósló, komor gondolatok kavarognak, s figyelme a jelen és a jövő megítélésében is szinte mindig csak a már meglevő, valamint a bekövetkezendőnek, elkerülhetetlennek vélt bajok, sérelmek, bosszúságok körül forog.”