A magyar kulturális televízió, az M5 a múlt év végén mutatta be a – Bánffy Miklós születésének 150. évfordulójára készült – A szellem arisztokratája című dokumentumfilmjét. A Magyar Művészeti Akadémia megrendelésére 2020 és 2023 közt készült műalkotás Bánffy életének minden fontos aspektusát érintette.
Az „érintette” kifejezés itt nem közhelyszerű nyelvi fordulat. Helyénvaló, hiszen Bánffy munkássága annyira gazdag és jelentős, hogy annak legfontosabb vonatkozásait is valóban csak érinteni lehet. Sok olyan mozzanatnak kellett hiányoznia a viszonylag rövid portréból, mely nem csak említésre, de emlékezetre is méltó. Hogy csak egyet említsek, Bánffy például – a budapesti Operaház és Nemzeti Színház főigazgatójaként – meghatározó szerepet játszott Balázs Béla és Bartók Béla két világhírű táncjátékának, A Kékszakállú herceg várának és A fából faragott királyfinak a bemutatásában. Jellemző, hogy az utóbbi táncjáték ellen a koreográfus és a zenekar is lázadozott. Bánffy tekintélye és esztétikai meggyőződéseinek mélysége, valamint Balázs Béla újabb merész vállalkozása kellett ahhoz, hogy a táncjáték végül is színpadra kerüljön. (Az utolsó pillanatban Balázs Béla vette át a – feladatot elutasító – koreográfus szerepét.)
A Bánffy nevéhez kötődő kultúrtörténeti és egyéb anekdoták sorát még hosszan lehetne folytatni.
De ami bennem mégis mély hiányérzetet hagyott, az a román-magyar kapcsolatokat érinti. Valószínűleg a romániai magyar értelmiség nagy része sincs tudatában annak, hogy Bánffy még fiatalon, a nagy világnyelvek mellett kitűnően elsajátítja az erdélyi románság nyelvét is. Jó volt hallani, mert efféle manapság fordítva már nem fordul elő. Sepsiszentgyörgyön például alig akadt olyan román, aki megtanult volna magyarul is. Még a gyerekek közt sem, pedig a „Ceaușecu-korszak” lendületében felhúzott tömbházak román családjai közé került magyar gyerekek már az iskola előtt is spontán módon elsajátították a románt. Ilyen persze csupán a viharos iparosítás és betelepítési hullám után fordult elő. Az újonnan felépült gyárak szomszédságában kialakult Olt-menti negyedben.
A korábban felépült Szemerja-negyedi tömbházakban erre kevesebb példa volt. Az egyik szomszéd kislány például egy nap azzal a hírrel szaladt haza, hogy: „Az óvodában van egy új kislány, csak ekkora – s karjával a magasságát mutatta – s már román.” Ő románt akkortájt csupán felnőttben láthatott. Ma már vannak egykori magyar települések
, ahol maholnap csak gyerekben láthatsz magyart.
Ezért kell nem csak Bánffyt, de azokat a románokat is megbecsülnünk, akik úgy-ahogy de megtanulnak magyarul. Kevés ilyen van közülük, mert a román „kulturális” tradícióban Trianon után kialakult egy hallgatólagos tilalom, miszerint egy románnak, ha ragadt is rá némi magyar-tudás, tilos megszólalni magyarul. Az már nemzetárulás lenne…
Márpedig a valóban harmonikus együttélés alapfeltétele csakis a kölcsönös kétnyelvűség lehetne. Legalábbis azokon a területeken, ahol közvetlenül is együtt élünk egymással. Aki alaposabban ismeri a román kultúrát vagy a magyart, egészen másként néz a másikra, mint aki megreked a maga nyelvi ketrecében.
Ezért éreztem szinte már sértésnek, amikor a dokumentumfilm végén
szóba került, hogy az Erdély története számos idegen nyelven megjelent, még románul is, de a trilógia román fordítójának neve kimaradt a szövegből. Márpedig a könyvet nem egy magyar fordította románra, hanem egy színromán erdélyi értelmiségi, akinek az apja román volt, az édesanyja pedig félig horvát. Maga Marius Tabacu Tóti (Tăuteu) községben született, ahol az édesapja körorvosként szolgált.
Gyerekkora egy részét Temesváron, majd
Szilágysomlyón töltötte. Nem csak a magyar szöveget, de a benne rejlő magyar kultúrát is olyan beleérzéssel fordította románra, hogy a könyv megjelenését követően Tabacut a Román Írószövetség is a legjobb fordításnak kijáró díjjal tüntette ki. Amihez természetesen a román nyelv és kultúra páratlanul mély ismerete is szükségeltetett.
Tabacu a kölcsönös kétnyelvűség eklatáns példája volt. Magyartudása nem rontotta le román nyelvi kompetenciáit, s a romántudás sem a magyart.
A Banffy-trilógia román fordításával (Trilogia transilvană) feleségem betegeskedése okán több román orvost és orvosnőt is megajándékoztunk. S mindenik esetben szemmel látható örömet szereztünk vele. Már hallottak róla, de már nem lehetett hozzájutni. Egyikük, egy különösen intelligens sebész, mikor ellenőrzésre mentünk hozzá, rajongva dicsérte is. Ő azonnal el is olvasta. Elmondta, ő nem erdélyi, de ez után a könyv után most már világos képe van a magyarokról. Nagy baj, hogy korábban nem lehetett.
Marius Tabacu, aki Bánffyn kívül is tucatnyi könyvet fordított magyarra, s aki – egy halála után sugárzott monográfiából azt is tudhatjuk – Cs. Gyimesi Évával és másokkal a Ceaușescu-rendszer bátor opponensei közé tartozott, 68 éves korában hunyt el.
Bűn lenne máris elfeledni.
Ha gyerekeink és unokáink élhetnek majd egy olyan Romániában, melyet valóban a magukénak is érezhetnek, azt szerintem csakis Tabacu példájának és munkája erdélyi folytatóinak köszönhetjük majd…
Az ő példája adhat reményt arra, hogy hihessünk benne, talán mégiscsak lehetséges egy ilyen Románia is.