Kizárta Donald Trumpot az elnökválasztási indulásból Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője a helyi idő szerint tegnap este megjelent döntésével. Shenna Bellows hivatali hatáskörében eljárva döntött úgy, hogy eleget tesz a volt elnök indulásának megtiltására vonatkozó
kérelemnek, amelyet többek között korábbi politikusok nyújtottak be. A közigazgatási vezető döntése ellen lehetőség van fellebbezni, amit az eddigi hasonló jogvita érintettjei megtettek az elmúlt napokban.
Ugyancsak tegnap Colorado állam, szintén demokrata közigazgatási vezetője azt közölte, hogy Donald Trump is szerepelni fog az állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon. Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz.
Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak különböző szervezetek pereket, a többi között Texasban, Nevadában és Wisconsinban.
Az Egyesült Államokban Iowában, január 15-én kezdődik az előválasztások folyamata, amelynek során minden államban voksolnak a republikánus szavazók elnökjelöltjükről.