Manapság, így általánosságban, oly gyakran felröppen ez a mondat, hogy már-már közhellyé vált: nem olvasnak az emberek. Vagy kissé finomabbra hangolva: nem olvasnak a diákok, mert csak a telefon gombjait nyomogatják és bámulják a kisebb-nagyobb képernyőket. Nem olvasnak a fiatalok és középkorúak, mert a megélhetés vagy a nagyobb anyagi kényelem vágya arra ösztönzi őket, hogy hajszolják a pénzt, ugyan már, kinek van ideje arra, hogy csak úgy belesüppedjen egy fotelbe vagy henyéljen az ágyban és fogjon a kezében egy könyvet. És nem olvasnak az idősek sem, mert kis házi könyvtárukban már mindent kiolvastak, új kötetekre pedig nincsen pénzük, a könyvesboltokba csak akkor térnek be, ha a kisunokának kellenne egy karácsonyi ajándék, mert gyermekkönyv az bőven van, csak tudják elég szélesre nyitani a pénztárcájukat.
De ma délután arról szeretnék beszélni, ami cáfolja mindazt, amit elmondtam. Nemrég ugyanis meghívtak egy olyan találkozóra Csíksomlyóra, ahol nem csupán könyvszerető, hanem mindenekelőtt a huszadik és huszonegyedik századi magyar- és világirodalmat olvasó és értelmező emberek gyűltek össze Hargita, Kovászna és Maros megye több városából a KALOT-olvasóklubok első találkozójára.
Hogy mi a KALOT, arról csupán két mondatban: 1935 és 1946 között a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületeként működött, és a lexikonok a korszak egyik legsikeresebb civil szerveződéseként tartják számon. Voltaképpen nem volt más, mint amolyan népfőiskola, amely az általa szervezett tanfolyamokon a művelődési és gazdasági ismeretek elterjesztését tűzte ki célul, szoros összefüggésben az éppen megingó erkölcsi és vallási értékrendek helyreállításával.
Jóval a romániai rendszerváltás után, 2004-ben alakult meg az erdélyi utód, a Kalot Egyesület, amely úgyszintén népfőiskolai, felnőttképzési, közösségépítő és kulturális szervezetként határozta meg magát, és legfontosabb célja – hadd idézzem a kalot.ro honlapról – „igazságos, kiszámítható, embert és közösséget tisztelő, becsületességet, tisztességet, munkaszeretetet értékelő társadalom létéhez hozzájárulni, amit érett, hiteles , derűs, segítőkész emberek alkotnak.”
Amit én most az olvasóklubok találkozójáról szeretnék kiemelni, az valóban a derű volt. Hiszen manapság, amikor oly sokan panaszkodnak, sírdogálnak, szoronganak, aggódnak mindazért, ami szűkebb és távolabbi világukban történik, itt jól láthatóan a mosoly, az egymásra érzékenyen figyelő társalgás, az apró kis ötletek parádéja volt az uralkodó.
Az első Kalot-olvasó klub 2010 őszén indult Csíksomlyón, jelenleg viszont már 12 olvasóklub-csoportot működtetnek az egész Székelyföldön, méghozzá alaposan átgondolt szervezési szabályzat szerint. Egy csoport létszáma kilenc tag plusz egy szakmai vezető, minden csoport havonta egy alkalommal találkozik, a beszélgetések időpontja rögzített és időtartama mintegy két óra. A Kalot biztosítja az elolvasandó könyveket, a szakmai vezetők könyvajánlóit a helyi sajtó is közli, utólag pedig a viták folytatódhatnak a Facebook-csoportokban. Az olvasóklubba csak akkor lehet belépni, ha valaki bármiféle ok miatt elhagyja, így Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön vagy másutt meglehetősen hosszas várakozási listák is kialakultak, amelyekből természetesen újabb csoportosulások is létrejöhetnek.
A csíkszeredai olvasóklubban már megbeszélték a legutóbbi irodalmi Nobel-díjas, a norvég Jon Fosse munkásságát, és a közös találkozóra eljött a kolozsvári Visky András is, hogy Kitelepítés című könyvéről beszéljen. Jó érzés volt hallanni, hogy azért bármiféle közvélekedés ellenére, vannak akik továbbra is olvasnak és nem is akárhogyan. Értően, érzően, kitartva a szellemi értékek mellett.