Ma már nincs köztünk az a nemzedék, mely számára közvetlen élmény lehetett a román rádióban először elhangzó magyar szó. Mint ahogy én sem éltem még akkor, s nem is vagyok Erdély szülöttje, sőt, csak őszülő fejjel kezdtem egyáltalán megismerni ezt a világot. Ezért nem is volt alkalmam megélni, mit jelentett a rendkívül nehéz időszakokban a az éterből érkező magyar hang egy olyan nemzeti kisebbség számára, amely éppen kisebbségi helyzete miatt volt hátrányos helyzetben, s ezért minden olyan dolog létfontosságú kapaszkodót jelentett számára, amely a magyarságtudatot és a közösségi összetartozást bármilyen módon segíthette. Ilyen értelemben a magyar rádióadás e közösség számára magát az életben maradást is jelentette.
Ez a gondolat tehát bennem csupán határon túli magyar társaim elmeséléseiből, például Mag Péter, Bogdán Tibor visszaemlékezéseiből alakult ki bennem, de mivel nem saját élményeimen alapult, csak elképzelni tudtam ezt a számomra – anyaországi magyar számára – oly sajátosnak tűnő élethelyzetet. Mert a rádió mint tájékoztatási eszköz, mint információs forrás, mint az ablakon túli valósággal összefűző kötelék az én életemben is jelen volt, de micsoda különbség! Nekem nem az életben maradást jelentették a Kossuth Rádió hírei, a komoly és vidám műsorok, a felcsendülő zeneszámok, hanem a mindennapi életmódom megszokott elemét, akárcsak a reggeli kávé. E tükrön keresztül nézve tehát a legnagyobb csodálattal tekintek egy határon túli magyar rádióadás létére.
Ezért különösen megtisztelő volt számomra, hogy miután húsz évvel ezelőtt – életemben először – hírügynökségi tudósítóként erre a tájra érkeztem, néhány alkalommal beszélgető műsor résztvevője lehettem, akárcsak az, hogy az elmúlt időszakban heti rendszerességgel olvashatom be jegyzeteimet a hallgatók számára.
A Román Rádió 95. születésnapján a születésnapok természetéről is elgondolkodtam. Egy ismerősöm kisgyermeke komolyan hiszi, hogy azért tartanak születésnapot számára, mert attól, úgymond gyorsabban növekszik, vagyis a tortás, ajándékos, énekes köszöntés segíti elő a fizikai fejlődést. E gyermeki gondolkodásmódnak naivitása ellenére is van igazságtartalma: egy intézmény, egy rádióadás születésnapja is – különösen, ha az már a kilencvenötödik – ténylegesen segíti a további munkát, a további fejlődést, mivel egy csaknem évszázados múlt történelmi tanulságainak, részben megvalósult reményeinek felidézése újabb lendületet adhat a még megvalósításra váró remények számára. És persze az önbizalmat is növeli. Már csak azért is, mert itt nem csupán az ünneplés szép gondolatait kell felsorakoztatni, hanem a konkrét gyakorlati nehézségek jövőbeni leküzdéséről vagy legalábbis kezeléséről kell gondoskodni, hogy a kerek évfordulóig, a századik születésnapig megoldódjanak majd a magyar adás anyagi gondjai, amelyek szorosan összefüggenek a román közszolgálati rádió általános anyagi, politikai, közéleti helyzetével.
Tudatában vagyok annak, hogy a magyar nyelvű rádióadásnak nem csupán ilyen akadályokkal kell megküzdenie, hanem a versenyben is állnia kell a sarat. Mint a többi országban, itt is a hallgatók jelentős részének a figyelmét az összetettebb, korszerűbb, képi megjelenítésű tájékoztatási eszközök vonják el, nevezetesen a televíziók. Gondoljunk csak a rendkívül színvonalas magyar nyelvű tévéadásra, valamint a közösségi média sokrétűségére. A Román Rádió 95. születésnapján joggal könyvelhetjük el a legnagyobb sikernek, hogy ez a legrégebbi hagyományokkal rendelkező szerkesztőség mind a mai napig képes betölteni azt az összetartó szerepet, amely eddig – mint fentebb már mondtam – a nemzeti lét, a nyelv, az önazonosság életben maradását jelenti.