Európa nyilvánosságát október 7-e óta foglalkoztatja a kérdés, hogy a Közel-Keleten mindennapi antiszemitizmus, hogyan kerülhetett ismét Európába? Hiszen a második Világháború befejezésétől máig úgy tűnt, hogy a törvény az antiszemitizmus legenyhébb megnyilvánulására is azonnal és szigorúan lecsap. Sőt, hosszú éveken át a kommunista párt hajlamos volt akár a legbátortalanabb nemzeti gondolatot is gondolkodás nélkül fasizmus, implicite zsidógyűlölet gyanánt megbélyegezni. Igaz, a zsidóság és Izrael állam közt minálunk éles különbséget tettek. A zsidóság mint a kommunizmus ügye mellett mélyen elkötelezett közösség sérthetetlen volt. Izrael állam viszont az imperializmus szekértolójának számított…
Persze minálunk diktatúra volt, melyben az ellenvéleményt illett a legsúlyosabb vádakkal illetni. Ezek közül pedig a legtermékenyebbnek az antiszemitizmus ígérkezett. Akit efféle vád ért az pillanatok alatt rácsok mögött találhatta magát. A magyar 56´-os forradalom és szabadságharc is néhány napos eufória után fasiszta ellenforradalommá minősült át. Még minálunk egész is sor állítólagos „résztvevő” számos magyar (sőt néhány román fiatal is) áldozatául esett a „fasizmusnak”.
Pedig itt voltaképpen nem is volt miben részt venni, a Szekuritaté keményen kézben tartotta a társadalmat, főként az ifjúságot .Nyugat Európában, főként Németországban a titkosszolgálatok legfőbb gondja szintén a fasizmus írmagjának kiirtása volt. Az Európai demokrácia mintaországában az úgynevezett Alkotmányvédelmi Hivatalnak (azaz a titkosszolgálatnak, melyet merő tapintatból emlegetni is csak az előbbi eufemisztikus megnedvezésen lehetett) a fasizmus emlékét is el kellett feledtetnie. Ha csak nem önostorozás gyanánt fordult elő.
S érvényes volt ez az illegális, zömmel a muszlim bevándorlók 2015-el kezdődő beáramlása után is. Úgy tűnt a muszlimok és a zsidók a nyugati demokrácia minden gyűlölködést irgalmatlanul szankcionáló jogrendszerében békésen megférnek egymás mellett. Igaz, aki alaposabban átböngészte a német lapokat, a hírrovatok homályosabb zugaiban hellyel-közzel találkozott zsidó ellenes atrocitásokkal is. Ezek azonban csak ritka kivételeknek számítottak. A figyelmesebb olvasó legfeljebb a kommentek közt akadhatott antiszemita kiszólásokra, de azokkal sem sokáig, hiszen az internetes fórumokon zsidó-ügyben is bevezették a cenzúrát.
Mi történhetett? – tehette fel a kérdést október 7-e után a naiv olvasó. Az Európai nagyvárosok utcáit ugyanis egyszerre szászezres nagyságrendben palesztin zászlós, a zsidókat ismét gázba kívánó tüntetők özönlötték el. Aztán egyszerre maga is ráébredt arra, hogy mindaz, ami történik, eleve kiszámítható volt. A palesztinok és a zsidók közt dúló gyűlöletről már az illegális bevándorlást megelőző évekből is eljutottak hozzánk a hírek.
A Hamasz táamadás szörnyűségei nyomán, melyeknek elkövetőit a nyugati utcák zömmel arab tüntetői egyfajta hősökként ünnepelték, az izraeli hadsereg ellencsapásait viszont embertelen tömeggyilkosságokként bélyegezték meg, mindenről lehullt a lepel.
A palesztin vagy palesztin párti gyűlölködés volt az, ami Nyugaton is felszínre törhetett. Arról, hogy mi a gyűlölködés voltaképpeni oka, s lehetne-e valamiféle lehetőség legalább az enyhítésére, mintha senki el sem gondolkodott volna.
Ami azonban a legmegdöbbentőbb volt, korántsem csupán muszlimok tűntettek. Keresztény vagy hitetlen fiatalok is. Spanyolországban például főként az utóbbiak. Amerikában még zsidók is beálltak a palesztin tűntetők közé.
S ami legalább ennyire különös, Románia, Bulgária és más államok is a palesztinok mellett álltak ki.
Hogy miért? Nyilán azért, mert az Európiai Bizottság, szintén a palesztinok mellett foglalt állást, és Románia és Bulgária az európai uniós pénzeket egy részét még mindig nem kapta meg. Így talán több esélye lesz. Németországnak azonban nem volt más választása, mint az Izrael mellett való hősies kiállás. Az ismert okokból. Nekünk, mivel antiszemita foltjaink (Ceaușescu közbenjárásának eredményeként is) elhomályosodtak az időben, az önigazolásnál fontosabbá vált a pénz.
Ki hitte volna mindezt, akár egy évvel ezelőtt is? Senki. Csakhogy úgy tűnik, a világ így megyen (román szájtartással: așa e la vie.) A világot ma már nem az értelem és a kölcsönös megértés, hanem mindinkább a gyülölet működteti.
S még csak meg sem lepődünk nagyon rajta. Közönséges hírekként vesszünk róluk tudomást, akárcsak az időjárásról.
…