A magvető példázatából tudjuk, hogy nem elegendő a jó mag a bő terméshez, kell hozzá a befogadó, tápláló föld is. Azaz matematikai megközelítésben a jó mag megléte szükséges, de nem elégséges feltétel. A Hargita megyei Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársai eleddig a betű jelentette magot igyekeztek jó talajba juttatni, hogy annak foganatja, haszna legyen – tegyük hozzá, sikerrel végezték, végzik tevékenységüket. Hagyományos feladata – a könyvek beszerzése, rendszerezése és az olvasók rendelkezésére bocsátása – mellett azonban többletfeladatokat is vállal az intézmény: könyves rendezvényeket, gyermekfoglalkozásokat, képzőművészeti eseményeket szervez, a könyvekkel telt teret közösségi térként is igyekszik hasznosítani annak érdekében, hogy a betű, a betűk hordozta tudás minél több emberhez eljusson, a tudás magja termő talajra hulljon.
A tudás magjának elvetése mellett azonban a szó szoros értelmében vett magvetésre vállalkozott az intézmény: magkönyvtárat hozott létre. A magkönyvtár gyarapítására a közösséget kérték fel: „Amennyiben rendelkeznek idei jól termő, őshonos, a helyi klímát jól bíró növények magjaival, kérjük hozzanak be a könyvtárba, hogy a maggyűjtemény szaporodjon.” Felhívásukban kérik az esetleges adományozókat, hogy a magokat kis papírtasakba gyűjtsék, a tasak mellé pedig csatolják a szükséges információkat: a mag nevét, fajtáját, a magfogás évét és helyét, valamint a magból kikelő palánta fény- és vízigényét. Mint a felhívásban olvasható, „a kertészkedő ember szívesen osztja meg tapasztalatait a növénytermesztés kapcsán, a saját termés mindig örömet okoz, ezért is van közösségkovácsoló szerepe a magkönyvtárnak. A hobbykertészkedés erősíti a természet iránti felelősséget és a mások iránti odafigyelést, vagyis empátiát.”
A kezdeményezők bemutatták a magkönyvtár működését is: a magkészletből kölcsönözni lehet, az így kapott magokból kikelt növényt termeszteni kell, majd magot fogni belőle és azt visszaadni a könyvtárnak.
Az új szolgáltatást a könyvtár regisztrált olvasói vehetik igénybe, a kölcsönzés pedig a könyvtárnak az erre a célra kialakított terében folyik, az intézmény nyitvatartási ideje alatt.
Tehát a magkönyvtár „állománygyarapítását” maguk az olvasók végzik – merthát ugye a könyvtárhasználót olvasónak nevezzük. Gyarapítják az által, hogy a kölcsönzött mag kétszeresét juttatják vissza a könyvtárba, „lehetőleg a saját termés betakarítása eredményéből”. A kezdeményezők azt is megjegyzik, hogy „természetesen más őshonos zöldségek, fűszerek magjait is szívesen fogadja a magkönyvtár, nemcsak a már kölcsönzött növények magjait.”
A magkönyvtár létrehozásának gondolata illeszkedik a térségünkre jellemző, hagyományos növények – legyenek azok dísznövények vagy haszonnövények – újrahonosítását célzó kezdeményezések közé. Van már a környéken birtok, ahová mára már a divatból kiment gyümölcsfa-fajtákat telepítettek és csemetét, oltványt lehet kérni; az egyik gyergyói faluban hagyományos zöldségfajok magjait csereberélik egymás között a gazdasszonyok; reneszánszát éli a szárhegyi és a szépvízi káposzta, illetve a csicsói hagyma.
Nemes kezdeményezések jelen körülmények között, amikor azt tapasztaljuk, hogy a házaknál a virágoskert és a konyhakert helyét a rendszeresen nyírt pázsit és a tuják veszik át, a rendezettnek tűnő környezet azonban sterilnek bizonyul, bizonyára forognak sírjukban két-három generációval korábban élt elődeink ezt látván.
Tehát a magkönyvtár feltöltése hamarosan kezdődik, az őszi időszak éppen megfelelő a magkönyvtár elindításához. Azt csak remélni tudjuk, hogy az elvetett mag jó talajba kerül. Mert tudjuk a magvető példázatából, hogy erre van szükség a bő terméshez.