Egyre szaporodnak a nyugati demokráciák furcsaságai.
A neves jobboldali sajtósztár, az amerikai Fox News tévé egykori riportere Tucker Carlson megpróbált volna interjút készíteni Vladimir Putyinnal. Elvégre az amerikai állampolgároknak is joguk lenne ahhoz, hogy eredeti forrásból tájékozódhassanak az orosz diktátor sátáni nézeteiről és szándékairól. Csakhogy a demokrácia, a vélemény- és a szólásszabadság amerikai mintaállamában ez lehetetlen. „A Biden-kormány megtiltotta (…) Putyin szavait ugyanis tilos bemutatni. Hogy miért? Azt magam sem tudom. – Nyilatkozta a Weltwoche című svájci lapnak Tucker Carlson. – Nem szavaztunk erről. De befizetem az adót és betartom a törvényeket. Ezt szoktam meg (…) Én sem szeretem ezt a fickót, de mégis jogunk van meghallgatni azt, amit mondana (…) Amerikai állampolgár vagyok. Sokkal inkább, mint Joe Biden vagy Kamala Harris, akik nem is Amerikában születtek. Mégis ők mondják meg nekem, milyen jó hazafinak lenni. Ez egy vicc! ”
Az eset valóban megdöbbentő, hiszen ha Putyin tényleg hazudik, ha tényleg megpróbálja félrevezetni hallgatóságát vagy ha tényleg megpróbál elhallgatni fontos igazságokat, azt egy valóságos demokráciában az újságíró segítségével maguk a címzettek, azaz az újságolvasók is szabadon eldönthetik. Legalábbis akkor, ha a sajtó érett elméjű, racionális, cselekvőképes állampolgároknak íródik. Arról nem is beszélve, hogy az interjúkészítő fő célja éppen az, hogy az esetleges hazugságokat leleplezze, a félrevezetési szándékokat nyilvánvalóvá tegye, az elhallgatni próbált részleteket az interjúalanyból türelmesen kipréseli. Ezt pedig valóban kevesen képesek azon a szakmai szinten végrehajtani, mint éppen Tucker Carlson.
Mi lehet tehát a tilalom valódi oka? Aligha nem az attól való félelem, hogy nem csak az amerikai mainstream nyilvánosságnak, de Putyinnak magának is lehetnek igazságai, melyeket az amerikai olvasó nem ismerhet meg, mert ha megismerné őket, rájöhetne, hogy nem csupán Putyin sajtója, de a Joe Bidené is manipulál. Putyin állításaival szembesítve pedig a nyugati háborús retorika ugyanúgy összeomolhat, mint a Biden állításaival szembesülve a putyini. Vagy ami még szörnyűbb, kiderülhet, hogy mind a két félnek lehetnek igazságai, melyek értelmes, kompromisszumos megoldásokra törekvő, más szóval mindkét felet kielégítő demokratikus vitákban tisztázhatók.
A háború ekként mindkét fél oldaláról értelmét veszítené. De mihez kezdhetnének akkor az öldöklés haszonélvezői? A fegyvergyárosok, az ideológusok, a politikusok?
A cenzúrának egyébként sincs túl sok értelme.
Ursula von der Leyen például a G7-ek májusi, Hirosimában tartott csúcstalálkozója után fukusimai útjára emlékezve mondotta el, hogy „Kijózanító kezdet volt és nem tudom elfelejteni, különösen most, amikor Oroszország ismét azzal fenyegetőzik, hogy nukleáris fegyvereket vet be. Ez förtelmes és veszélyes – és Hirosima árnyékában megbocsáthatatlan. Japánnál senki sem képes jobban figyelmeztetni bennünket ennek a vakmerőségnek a rendkívüli veszélyére. Japán álláspontja már a háború kezdetétől világos volt. Az egyetlen ország gyanánt, amely atomtámadást szenvedett el, az egész világot egyfajta ébredésre késztette…”
Ezzel a szöveggel nem csak az a baj, hogy Puytin szavait, miszerint „nukleáris fegyvereket állítunk készenlétbe, hogy a szó legtágabb értelmében garantálják biztonságunkat és megvédjék az állam létét”, kiforgatják valódi jelentésükből; nem is csak az, hogy elhallgatja, a putyini kiegészítést: „Csak és csakis ebből a célból van rájuk szükségünk.” Legnagyobb probléma az, hogy elhallgatja a lényeget, miszerint az atomfegyvert – tömeggyilkosság céljából – eddigelé – csupán az amerikaiak vetették be. Ráadásul ők is merőben értelmetlenül… A háború sorsa akkorra ugyanis már eldőlt. Elégséges lett volna egy lakatlan területen végrehajtott demonstratív robbantás, hogy az ellenfeleket végső megadásra késztesse…
Ursula patetikus szövegében Amerika neve el sem hangzik, ahogyan arról sem esik szó, hogy Amerika az atomfegyverekkel nem csak fenyegetőzött, de két japán város Hirosima és Nagaszaki civil lakosságának nagy részét de facto ki is irtotta velük. Mi ez, ha nem úgynevezett elhallgatásos sugalmazás?
De az európai demokráciát védelmező Ukrajna legújabb helyesírási szabályozása talán még többet mondhat el arról, hogy mi is folyik itt tulajdonképpen. Az Ukrán helyesírási Tanács legújabb döntése előírja, hogy ukrán szövegben ezentúl az Orosz Föderáció, Oroszország, Moszkva, Orosz Birodalom, Orosz Állami Duma, etc. megnevezések csakis kisbetűkkel írhatók.
Az embernek önkéntelenül is Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című világhírű regénye jut eszébe, melyben szintén háború zajlik, kamaszgyerekek vívják a maguk halálosan komoly, de végül tényleg halálossá fajuló honvédelmét. A jelentéktelen külsejű, de annál jellemesebb közlegény, Nemecsek Ernő nevét társai – félreértésből fakadó megvetésük jeléül – csupa kisbetűvel írják be a gittegylet fekete noteszébe. A fájdalmasan megható történet mindannyiunk megrázó élménye.
A baj csak az, hogy azoknak a gittegyleteknek a viadalában, mely körülöttünk tombol, nem egyetlen Nemecsek Ernő, hanem jobb sorsra érdemes Nemecsekek százezrei veszítik életüket. Igaz, ők is egy olyan grundért, melyet rövidesen pénzéhes idegenek fognak jellegtelen háztömbökkel beépíteni.