Tegnap becsengettek. Az iskolacsengő – a közvélekedéssel ellentétben – nemcsak a diákoknak és a pedagógusoknak szólt, hanem a szülőknek is, ugyanis ki kellett mozdulni a nyári, vakációs rutinból; meg kellett szervezni a későn keléshez szokott nebulók ébresztését, elindítását az iskolába; azt megelőzően pedig be kellett szerezni az iskolakezdéshez szükséges alapvető dolgokat: újat kellett venni a nyáron kinőtt nadrág és cipő helyett, meg kellett vásárolni pár, elengedhetetlenül szükséges tanszert. Emellett bonyolult logisztikai műveleteket igényel a kisgyermekek szállítása, felügyelete.
Ki így, ki úgy, de abszolválta a tegnapi napot. S mint lenni szokott ilyenkor, a gyermekek várták is, meg nem is az első csengőszót, ugyanis – bár nem mindig a legjobb móka a tanórákon való részvétel – mégiscsak jó találkozni az osztálytársakkal, haverokkal, társaságukban jobban telik az iskolába vezető út, a tanóra és a szünet, hogy a hazaút öröméről ne is beszéljünk.
Ha lehet hinni a statisztikáknak, s ha nem áltatjuk egymást és önmagunkat, megfelelő körülmények fogadták a gyermekeket az első iskolai napon – legalábbis Hargita megyében. Alig három tanintézetnek, iskolaépületnek nem volt egészségügyi működési engedélye a vezetékes víz hiánya – ennek okán a vizesblokk hiánya – miatt, ezekben az iskolákban kinti vécét használnak a diákok és a pedagógusok, a kézmosást pedig lavórból kell megoldják. A tűzvédelmi engedélyek tekintetében is jobb a helyzet, mint korábban, s a tűzifát is beszerezték azoknak az iskoláknak, amelyekben fával fűtenek – többnyire a fáskazánnal üzemelő központifűtés-hálózattal melegítik a termeket, egyre kevesebb helyen van csempekályha vagy más fűtőalkalmatosság.
Az iskolák, óvodák tehát működnek – bár jelentős mértékben csökkent a gyermeklétszám az elmúlt három évtizedben –, s pedagógusokkal is nagyjából sikerült ellátni ezeket a tanintézeteket. Ez örvendetes dolog. Az viszont szomorú tény, hogy nagyon sok falusi kisiskola megszűnt létezni egyrészt a gyermekhiány miatt, másrészt amiatt, hogy a községközpontban vagy városon dolgozó szülők inkább a munkahelyükhöz közelebb lévő, nagyobb iskolába viszik gyermekeiket, mint a kicsi, olykor szimultán oktatást folytató falusi iskolába, mondván, hogy jobbak a nagyobb iskolában tanuló gyermekek esélyei, élesebb a verseny a diákok között. Ehhez társult a tanügyi politikát kidolgozók és az iskolafenntartók merkantil gondolkodása, költséghatékony oktatás biztosítása címén számos falusi kis intézményt felszámoltak, a gyermekeket inkább ingáztatják.
Újdonságot is hozott az új tanév: a pedagógusok nagyobb bért kapnak, mint tavaly, s kisebb létszámú osztályokkal dolgozhatnak. Ez utóbbi önmagában is felér egy fizetésemeléssel. Újdonság a Colombo hadnagy feleségéhez hasonlító új tanügyi törvény is, amiről mindeddig mindenki csak beszél, de nem látta senki alkalmazni… Lássuk, mit hoz, előlegezzünk neki bizalmat. Ha még hiszünk a tanügy reformjában! Sok minden azonban maradt a régiben: megoldatlan továbbra is a román nyelv hatékony tanítása, nem szűnt meg a tankönyvmizéria, no meg addig-addig csökkentik a tananyagot, hogy helyenként nőtt a tantárgyak és a tanórák száma. S a legsúlyosabb: maradt a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság.
Legalábbis ez az érzésem az első iskolanapról szóló beszámolókat hallgatva. Tény, hogy még azért van némi varázsa az óvodának, iskolának, mert akad olyan gyermek, aki szívesen nyit be reggelente az osztályterembe, és várja, hogy becsengessenek.