Ukrajna romániai nagykövetsége arra kéri az embereket, hogy ne filmezzenek és ne posztoljanak a közösségi médiában fényképeket vagy videókat az ukrajnai dunai kikötőket támadó drónokról és az ukrán légvédelmi rendszerek működéséről. Ezzel ugyanis veszélyeztetik a Duna-parti városokban lakók vagy ott dolgozók életét. A Maszol.ro portál idézi a bukaresti ukrán külképviselet közleményét, amely szerint „az orosz agresszor figyeli az internetet, és az információk birtokában módosítja támadásait”.

Mint ismert, szerda hajnalban ismét orosz katonai drónok támadták a román határ közelében, a Duna torkolatában fekvő ukrajnai Izmajilt. A robbanások Galacról is láthatók voltak, több felvétel is készült a történtekről. Augusztus elején is dróntámadás érte az izmajili gabonatárolókat és a kikötői infrastruktúrát.

Darvas Enikő/SRR