A spanyolországi választások az Európai Unió államainak zömében óvatos derűlátásra adtak okot. Brüsszelben ugyanis az előző választásokon hajszálnyi többséggel hatalomra jutott Pedro Sánchez újabb – a hajszálnyinál ismét nem jobb eséllyel – továbbra is hatalmon maradhat. Annak ellenére is, hogy a választást – a jobboldal várakozásainak megfelelően – 136 mandátummal, azaz a 2019-es eredményhez mérten 47 mandátumos növekedéssel a Konzervatív Néppárt nyerte. Csakhogy a néppárti Albert Núnez Feijóo virtuális szövetségesei a szélsőjobboldalinak tekintett (a baloldal által francoistának bélyegzett) Vox a 2019-esnél is 18 mandátummal kevesebbet, 33 mandátumot szereztek. Így aztán a szintén konzervatív Navarrai Unió 1 szavazatával sem jött össze a parlamenti többség.
Sanchez szocialistái csupán 122 szavazatot szereztek, de a baloldali pártokból létrejött koalíció, a Sumar 31 szavazatával, a Köztársasági baloldal 7 szavazatával és a kisebb regionális pártok feltételezhető szavazataival körülbelül ugyanannyi mandátummal fog rendelkezni, mint ellenfele, Feijóo.
A kisebbségi regionális pártok ugyanis kifejezésre juttatták, hogy elleneznek minden olyan koalíciót, melyben a legélesebben kisebbségellenes Vox részt vesz. Igaz, Sanchez szocialistái is ellenzik a katalán kiválási törekvéseket, sőt a katalán kormány miniszterelnökét, Carles Puidgemontot a lázadás vádjával maguk is bíróság elé akarják állítani, ahol a spanyol alkotmány szellemében akár több évtizedes börtönbüntetésre ítélhetik. Az időközben Európai Uniós képviselőnek választott Puidgemont immunitását az Európai Parlament is felfüggesztette, a kiadatásnak tehát immár semmi akadálya. Ezért a szakadár katalán néppárt, a Junst Catalonia a szocialisták számára sem jöhet számításba.
A vállasztásokat közvetlenül követő kalkulusok azonban a kormány parlamenti megszavazásakor első menetben elutasíthatják – az eddigi spanyol szokásrendnek megfelelően – Feijóo által alakított konzervatív kormányt. A második fordulóban, ha a tárgyalások során a szocialisták minden számítása jöhető mandátum birtokosát a maguk oldalára állítják, talán továbbra is hatalmon maradhattak volna.
Csakhogy a külföldön élő spanyolok szavazatai, melyeket néhány nappal későbben lehetett csak megszámlálni, radikálisan átalakították az esélyeket. Mivel ezeket a szavazatokat a madridiakhoz számították hozzá, a szocialisták egy mandátumot veszítettek, a konzervatívok egyet nyertek. Ez azonban a korábbinál is nehezebben áthidalható patthelyzetet hozott létre. Persze még mindig nem bizonyos, hogy a konzervatívok kerülhetnek kormányra, de az most már még kevésé valószínű, hogy a szocialisták megőrizhetik hatalmukat.
Ha a végszavazáskor patthelyzet alakulna ki, a királynak fel kell oszlatnia a parlamentet, és az év végére vagy 2024 elejére újabb választásokat kell kiírnia. Ez pedig azoknak a konzervatívoknak kedvez, akik Sánchezt azzal vádolják, hogy a helyhatósági választások vésztjósló eredményei nyomán az előrehozott választásokat nem egészen korrekt sakkhúzással az elviselhetetlen kánikula és a nyári szabadságolások idejére írta ki.
Brüsszeli szemszögből az új helyzet meglehetősen nyugtalanító, hiszen korábban több más uniós államban is jobboldali kormányok kerültek hatalomra (a legfontosabb közülük Olaszország volt) és bár az olaszokat sikerült némileg megrendszabályozni, a németországi helyzet is komoly aggodalomra adhat okot. Ugyanis – ha az Alternatíva Németországnak nevű szélsőjobboldali pártalakulat 20 százalék fölötti szárnyalását és a CDU/CSU első helyét figyelembe vesszük, már ott is kormányképes konzervatív többség alakulhat ki. Persze csak elvben, mert a német demokrácia (a hitleristának azért semmi szín alatt nem nevezhető) AfD-vel való koalíciót a demokratikus standardok elárulásának tekintené. Már az is hatalmas botrányt váltott ki, és a CDU-elnök, Friedrich Merz a lefasisztázását vonta maga után, hogy Merz egy – szinte azonnal vissza is vont – nyilatkozatban elképzelhetőnek tartotta, hogy pártja az AfD-vel valamiféle helyhatósági együttműködést létesítsen.
Az európai baloldal szorongása érthető, hiszen az egymást követő konzervatív sikerek a közelgő Európa Parlament-i képviselőválasztásokon megdönthetik a mai baloldal valóban nyomasztó hatalmát, s ezzel Európának a bevándorláspolitikában, az orosz-ukrán háborúban, a klímaválság kezelésében játszott szerepét, egészen pontosan annak politikai megalapozottságát is markánsan megkérdőjelezhetik.
Ami annál is súlyosabb lehetne, mivel az Amerikai Egyesült Államokban is remeg a léc. A világpolitikai jelentőségű elnökválasztási küzdelem, a Trump ellen indított mintegy fél évszázados börtönbüntetést ambicionáló per ellenére is – döntetlenre áll. Még a baloldaliak és liberálisok legoptimistább előrejelzései szerint is. A jobboldal hívei szerint koncepciós elemeket is tartalmazó vád ugyanis a választók szemében csak növelheti Trump népszerűségét.
Hogy Európa egymagában vigye tovább a – baloldal reményei szerint – Oroszország egyfajta végső vereségéhez vezető háborút, az Európai Parlamentben és a Bizottság élén is sziklaszilárd baloldali támogatottságra lenne szükség. De ha a szikla tovább repedezik, sok minden megváltozhat. Elvben legalább is. Mert ahogy az egyes államok Európa Tanács-i vétójogát meg lehet kérdőjelezni, többé a választói akarat sem maradhat szent. Egy effajta „következetességgel” azonban a baloldal az Unió egységét, implicite szétesését is komolyan kockáztathatja.
A tét tehát már most is óriási…