Most sértődött kellene lennem? Becsapottnak kellene éreznem magam? Történt ugyanis, hogy reggeli rutinos foglalatosságom – azaz a napisajtó böngészése – során az a hír jött velem szembe több forrásból is, hogy ma és holnap lesz az esztendő legmelegebb napja. Azaz két legmelegebb napja. Hogy melyik bizonyul majd melegebbnek, szerda este mondhatunk bizonyosabbat róla. Eszerint is öltöztem, azaz hiányosan: rövidnadrág, póló, szalmakalap. Gyanús volt azonban, hogy nem süt hétágra a nap, s a kutya sem akaródzik kikéredzkedni, inkább láthatatlanná húzza össze magát az asztal alatti félhomályban. Mikor elindultam a szerkesztőségbe, rádöbbentem, hogy lenge öltözetem alulöltözöttségnek bizonyult, s ha nem a naptárt néztem volna, s ignoráltam volna a kánikulára vonatkozó figyelmeztetést – no meg a kettő együttes hatására nem restelltem volna magam – visszatértem volna egy hosszú ujjú pólóért vagy szélkabátért. De nem tettem. A reggeli hűvös szellő még jól is esett, annak dacára, hogy néha borzongtam tőle.
Mire ezek a sorok, gondolatok elhangzanak, bizonyára kiderül, hogy igazuk volt-e az időjósoknak vagy kissé melléfogtak a mai előrejelzés tekintetében. Kiderül, hogy a meleg miatt kell-e zsörtölődnünk vagy az időjósok melléfogása miatt kell bosszankodjunk. Mert mi már csak ilyenfajta népek vagyunk: mindenért zsörtölődünk, bosszankodunk, s ingerültségünkben mindenről véleményt mondunk. Markánsan, ellentmondást nem tűrően, elmarasztalva mindent és mindenkit. Pedig csak magunknak és környezetünknek okozunk bosszúságot ezzel. De mi értelme bosszankodni? Sajnos, elhitettük saját magunkkal, hogy az ember mindentudó és mindenható, képes befolyásolni mindent, még az időjárás alakulását is. Holott ez korántsem igaz. A témában szerzett empirikus tudást – amire egy közismert táncház-sláger szövege is emlékeztet: „Télen hideg van / Nyáron meleg van / Télen zörög a szekér / Nyáron…” hadd ne idézzem, mit csinál az egér, maradjunk annyiban, hogy a fajfenntartásról gondoskodik –, nos, ezt az empirikus tudást kellene felelevenítenünk. De ez a tapasztalati tudás tükröződik a közismert szólásban is, mi szerint a szeszélyes, kiszámíthatatlan, változó hangulatú embert úgy jellemezzük, hogy „Olyan, mint az időjárás”. Ha emberre vonatkoztatjuk, érjük, miről van szó, ha viszont magáról az időjárásról beszélünk, értetlenül állunk…
S valóban szeszélyes az időjárás, mert mikor ezekig a sorokig jutottam, éppen zuhog az eső.
Nálunk az időjárás ebben az órában tehát hűvös. Csupán az indulatok túlfűtöttek, hevesek, ki-ki világlátása, meggyőződése, netán nemzetisége szerint értelmezi a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédét, annak tartalmát. De borzolja a kedélyeket és indulatokat fűt a végeláthatatlan medvekérdés, a naponta akár többször is érkező hatósági figyelmeztetéseket is már csak azért hallgatja az ember, mert nagyon szórakoztató a női géphang román, angol és magyar akcentusa egyaránt – noha az vizet sem vihet a vasúti állomásokon hallható tájékoztató szövegek szórakoztató jellegének –, így a medve jelenlétére figyelmeztető üzenetek egyben tájékoztatnak és szórakoztatnak, azaz növelik a feszültséget és csökkentik is azt.
A heves indulatok kezelésén még dolgozhatunk, az időjáráson azonban fölösleges bosszankodni. Az egyszerűen van, és alakulása nem tőlünk függ. Szerencsére. Még akkor sem, ha a globális felmelegedésért és annak következményeiért önmagunkat okolhatjuk. Tehát nem vagyok sértődött, becsapottnak sem érzem magam amiatt, hogy a beharangozott kánikula dacára reszkettem reggel munkába menet, munka közben zápor mosta irodai ablakomat. Mire ez a szösszenet adásba megy, lehet, hogy a kánikula is beköszönt. Ha nem nálunk, hát máshol…