Periféria. Adott szempontok alapján leggyakrabban a külvárosokra szokták használni ezt a fogalmat. De tágabb összefüggésekben a társadalom perifériáján tengődnek azok a hátrányos helyzetű emberek is, akik különböző okokból nem tudnak beilleszkedni az általánosan elfogadott életviteli szabályokba. Igy vagy úgy, de amikor perifériáról hallunk, akkor leginkább a városok jutnak eszünkbe és kevésbé azok a községközponti státusszal nem rendelkező falvak, amelyekben az utóbbi három évtizedben erőteljes periferizálódási folyamatok jelentkeznek.
Nagymúltú településekről van szó. Olyan településekről, amelyek néhány évtizeddel korábban még erős helyi közösségként működtek, hivatalos és helyi közösségi intézményeket működtettek, jelentős szerepet játszottak egy-egy tájegység életében – írja Biró A. Zoltán társadalomkutató egy olyan érdekes tanulmánykötet előszavában, amely először tesz kisérletet arra, hogy ennek a Székelyföldön jelentkező társadalmi folyamatnak a meghatározó tényezőit, módozatait és típusait felmérje, a vidékkutatásban nemzetközileg is használt fogalomrendszerek alapján.
A Településsors című most megjelent könyvben, szerkesztőtársával, Sárosi Blága-Ágnes társadalomkutatóval együtt arra mutatnak rá, hogy a fejlődés fősodrától való elszakadásnak, a szétfejlődésnek ez a folyamata ott is jelen lehet, ahol a külső szemlélő nem lát lényeges változást, de közben a helyi közösségként való működés mintái fokozatosan leépülnek, oda lesz a cselekvőképesség, eltűnnek az identitásnak, az egykor megkülönböztető jellegű közösségi önazonosságnak azok a jelei, amelyek jóval többet jelentenek a szűkszavúan értelmezett hagyományoknál.
Talán emlékszünk még rá, hogy a romániai rendszerváltás után az egykor erőszakkal összetákolt nagyközségek falvai mennyire igyekeztek, hogy az éppen elfogadott és korántsem egyértelmű népszavazási törvény alapján újra önállóvá váljanak, és alighanem a nagy sietségnek is köszönhető, hogy több helyen, mind a mai napig, még mindig viták és perek tárgyai a községhatárok. Mintha érezték volna, hogy az elkövetkező években-évtizedekben majd a községközpontokba összpontosulnak mindazok a jó irányú változások, amelyeket a szabadabbá váló helyi döntéshozatal, az infrastrukturális fejlesztések, a vállalkozások szabadsága, az európai támogatások hoznak magukkal. És kevésbé gondoltak arra, hogy mi lesz a hátramaradt kistestvérekkel, a nem községközpont településekkel, amelyek összességükben, népességükben mégiscsak a lakosság többségét jelentik egy-egy nagyobb térségen belül.
Ez a tanulmánykötet, sok-sok előző vizsgálat, felmérés, kutatás eredményeit közreadva éppen ennek a felismerésnek a jegyében született meg, és egy olyan helyzetképet rajzol, amelyet érdemes figyelembe venniük a politikai döntéshozóknak csakúgy mint a térségi szakembereknek, vagy éppen annak az újra kialakuló helyi elitnek, amelynek a helyi társadalmi szerepe napjainkban is egyre nyilvánvalóbb. Sok mindenről esik szó a könyvben: a családi léptékű és a vállalkozási jellegű gazdasági modellek közötti ellentétekről, a helyi intézményrendszerek létrejöttéről és fejlesztéséről, az átalakuló migrációról, a szimbolikus térhasználatról, a közbirtokosságokról, a kommunikáció és a digitalizáció szerepéről, elsősorban a polgármestereket érintő politikai patronázsról és még sok minden másról, amely hozzásegít ahhoz, hogy összefüggéseiben és egészében is lássuk, mi rejlik a megroskadó épületek és az elnéptelenedő utcák mögött.