A mai kormányülésen fogadják el azt a sürgősségi rendeletet, amely megállítja az alapélelmiszerek árának emelkedését – jelentette be ma Marcel Ciolacu. A kormányfő leszögezte, hogy ez az intézkedés segít növelni az állampolgárok vásárlóerejét.
A kormányülés elején a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ez az első fontos célkitűzése az általa vezetett kabinetnek, és a sürgősségi rendelet értelmében 14 alapélelmiszer ára fog csökkeni az árrés ideiglenes korlátozásával. A mezőgazdasági minisztérium honlapján szerdán tették közzé a sürgősségi rendelet tervezetét, amellyel a kormány árréskorlátozással tervezi csökkenteni bizonyos alapélelmiszerek árát. A tervezet értelmében a 14 élelmiszertermékre és termékcsoportra vonatkozó árréskorlátozás három hónapig lesz érvényben. Az intézkedés a termelési, behozatali, forgalmazási és kiskereskedelmi láncban részt vevő valamennyi jogi személyre érvényes, szervezeti formától függetlenül.