A diákok több mint háromnegyede nem ért egyet a középiskolai felvételi bevezetésével – tájékoztatott csütörtökön a Tanulók Országos Tanácsa.

Közleményében a szervezet az összesen 16.134 iskolás megkérdezésével készült felmérésének eredményeit ismertette. A diákok véleményt nyilvánítottak a kihirdetés előtt álló közoktatási törvénynek arról az előírásáról is, amely szerint a középiskolák felvételit hirdethetnek azokra a szakokra, amelyeken az elmúlt időszakban magas volt a túljelentkezés. Ezeken a szakokon a helyek legtöbb ötven százalékát felvételivel, a fennmaradó helyeket a képességfelmérő vizsgán elért eredmények alapján történő számítógépes elosztással töltik be. A diákszervezet hangsúlyozta: a középiskolai tanulmányok Romániában kötelezőek, ezért a kilencedik osztályba történő felvétel eljárásának egységesnek kell lennie, és nem versenyszerűen kell lebonyolítani.