Egy friss kutatás szerint a mindent látó, és a normaszegést megbüntető Istenbe vetett hit nem előfeltétele ugyan a modern társadalomnak, ám fenntartásához jelentős mértékben hozzájárult.
„A modern istenek a komplex civilizációk kialakulása után, nem pedig előtte jelentek meg” – írja Harvey Whitehouse oxfordi antropológus.
A nagy társadalmak működéséhez elengedhetetlen együttműködési hajlandóságot és bizalmat a mindenható – és főleg: mindent látó – Istenbe vetett hit tartotta fenn. Az ábrahámi vallásokra, de a buddhizmusra, a zoroasztrizmusra, sőt az ősi egyiptomi hiedelemvilágra is jellemző, mindent látó, és igazságot tevő természetfölötti erőbe vetett hit lehetővé tette, hogy egymással rokoni kapcsolatban, sőt ismeretségben sem lévő egyének is tartsák magukat az alapvető normákhoz. Akkor is, ha a normaszegés amúgy nem járt volna evilági leleplezéssel és büntetéssel.
A mindenható Isten fogalma nem előfeltétele a komplex társadalmi berendezkedésnek. Az intézményesített hit megjelenését ugyanis évszázadokkal megelőzik a kollektív rituálék, amelyek teológiai doktrínák nélkül is közös identitást alakítanak ki, ami pedig megalapozza a kollektív szolidaritást és a normakövetést. Whitehouse ebből arra következtet, hogy a modern vallások sokkal inkább következményei, semmint előfeltételei a modern civilizációknak. A modern vallási dogmák viszonylag későn jelennek meg: általában akkor, amikor a társadalom mérete már meghaladja az egymillió főt. A mindent látó és igazságot osztó természetfölötti Istenbe vetett hit megjelenése jelentősen erősítette a bizalmat és a normakövetést, és ezzel elősegítette a további társadalmi fejlődést.
Whitehouse felteszi a kérdést, hogy vajon milyen hatása lesz a vallásos nézetek visszaszorulásának, a szekularizációnak: „Milyen következményei lesznek a mindenható Istenbe vetett hit visszaszorulásának a különböző etnikumú közösségek közötti együttműködésre a migráció, a háborúság és az idegengyűlölet idején?” Whitehouse megkockáztatja, hogy a mindent látó és a normaszegőkön bosszút álló Isten helyét a totális megfigyelést lehetővé tevő evilági mindenható hatalom veszi át.
„A 21. században a demokrácia és a digitális autoritarizmus közötti küzdelem lesz a középpontban” – véli Nicholas Wright neuropszichológus. Wright szerint az új technológiai lehetőségek határozottan az elnyomó kormányzásnak kedveznek.
Az egyre intelligensebb gépek hovatovább átveszik a társadalmak irányítását, sőt formálását is. Ahogyan a technika fejlődik, egyre több munkafolyamat válik automatizálhatóvá. Ez egyrészt a munkanélküliség növekedéséhez vezet, de ennél is súlyosabb probléma, hogy az algoritmusok veszik át a társadalom irányítását.
A kormányok egyre kifinomultabb eszközökkel rendelkeznek majd az állampolgárok megfigyelésére és megregulázására.
Például Kína a totális megfigyelés rendszerét építi ki: 2020-tól meghízhatósági mutatószámot készít minden állampolgárról, s ehhez a hatósági adatok mellett az internetes böngészési információkat is felhasználja. Sőt, akár a köztéri kamerákat is bekötik a rendszerbe. Wright arra hívja fel a figyelmet, hogy a totális megfigyelés nemcsak a nyílt elnyomással erősíti az autoritárius vezetést. Már a panoptikont tervező koraújkori filozófus, Jeremy Bentham is tudta, hogy a megfigyelés öncenzúrára késztet, és igazodási kényszert vált ki. Az igazodás egy idő után átformálja a gondolkozást, és az eleinte külső kényszerből követett normák belsővé válnak.
Sokan egyenesen a tudományos fantasztikus irodalom borús jövőképeinek megvalósulásától, az emberek gépek általi elnyomásától tartanak. Vannak, akik abban reménykednek, hogy a ezekből az apokaliptikus félelmekből nem valósul meg több, mint az ezredforduló derűlátó jóslataiból. A demokrácia hívei akkoriban biztosra vették, hogy az internetnek hála beköszönt majd a globális netizenek digitális demokráciája.
Renyhe remény volt, így ma is sovány vigasz a jóban bízni.