Láttam a jövőt. Szerbiában láttam az erdélyi jövőt. Kiégett volt, mint a hajdani szőlősök helye. Fullasztó, levegőtlen mint a tomboló negyven fokos meleg.
Vrsactol, Versectől, Vîrșețtől – a kisvárostól, amelyet úgy meg lehet szeretni, hogy nem felejtheted Brassót – néhány kilométerre magyar, szerb és román többségű falvak… voltak hajdanán… Erős közösségek. Gazdag porták, népes iskolák, pezsgő kulturális élet.
Nem így van ez ma Versecen, mondja a város román önkormányzatának alelnöke, Drăgălin Jurca. Az iskolában két nagy létszámú román osztály helyett már csak egy kis létszámú maradt. A két nagy létszámú magyar osztály helyett már csak az egykori magyar nyelvű oktatás emléke. A népi együttes tartja össze a románságot, itt ismerkedik a román nyelv gazdagságával a fiatal.
„A Szövetség célja megalakulása óta nem változott – mondja Drăgălin Jurca. –: a román nyelv megőrzése, a román népi kultúra átörökítése.”
Anyagi nehézségeik vannak. Az állami támogatás, amelyet a Román Nemzeti Tanács pályázataira jelentkezve nyernek el, csupán a székház közüzemi számláinak a kifizetésére elegendő. Másra nem. Ami hiányzik, azt ügyszeretettel pótolják. Mindannyian műkedvelők: lelkesek… Az együttes kapuja mindenki számára, mindig nyitva áll. Amíg van programjaink iránt érdeklődő… De egyre fogynak. Egyre kevesebb a gyerek…
Drăgălin Jurca másban is látja a problémát: az önfeladásban. Az együttest értelmiségiek működtetik: tanárok, orvosok, mérnökök. Ám éppen ők azok, akik közül sokan úgy gondolják, jobb ha a gyerekük szerbbé lesz. Könnyebb lesz az egyetemen, könnyebb lesz az élete…
„Beérett, sajnos túlérett az a projekt, hogy a városban kisebbségben élő románok csúcsértelmiségiekké váljanak” – mondja kissé kesernyésen a verseci önkormányzati alelnök. A kórház orvosainak több mint kétharmada román, a betegek a kórlapjukat is románul kitöltve kapják meg, ha úgy kérik, egyébként mindhárom nyelv – a szerb, a román és a magyar is – hivatalos nyelv volt még néhány éve, egészen addig, amíg hatalomra nem kerültek a… demokraták. Ám éppen az orvosi családok azok, amelyek gyerekei szerb iskolába iratkoznak vagy jobbik esetben Romániába mennek tanulni, ahonnan nem mennek haza.
Az elvándorlás nagyméretű. Nyugatra tartanak. Azokat az értelmiségieket veszítjük el általa, akikre itthon nagy szükségük lenne, hogy megszervezzék, vezessék a román közösség életét. Vannak, akik tanulni mennek a romániai egyetemekre, aztán nem térnek haza: orvosok, közgazdászok, mérnökök, tanárok.
Drăgălin Jurca Svédországban született. Nagyapja vándorolt ki Amerikába, aztán Svédországba alapított családot. Ott született az apja, és ő is… Aztán az édesapa haza költözött a Bánátba. A faluban, ahová Drăgălin Jurca hazatért abban az évben, amikor ő is meglátta a napvilágot, 35-en születtek. Ma egyedül ő él Szerbiában. Ők 35-en Svédországban, Svájcban, az Egyesült Államokban keresik a boldogulást.
A faluban egyébként korábban ezerkétszázan éltek, ma alig vannak hétszázan. Sok az idős ember. Kevés a fiatal. Régebben 16-18 éves korban alapítottak családot, vállaltak gyereket. Ma sok a harmincon túli egyedül élő férfi vagy nő.
Felteszem a kérdést, amelyet magunknak, erdélyi magyaroknak nem szívesen teszünk fel, noha megkerülhetetlen: „Mekkora esélyt lát arra, hogy a verseci román közösség fennmaradjon? Mi lenne a feltétele ennek?”
Nevet. Kissé kesernyésen: „Legyen sok olyan bolond, mint én!”