Nagyon rákaptunk a jövésmenésre a koronavírus-járvány kitöréséig, aztán a lendületből kicsit visszavettünk, a számos korlátozás meg a félsz lenyesegette szárnyainkat, kevesebbet röpködtünk szerte a nagyvilágba. Aztán szép lassan visszatértünk régi jó szokásunkhoz, s ismét szervezünk kisebb-nagyobb kiruccanásokat Európa városaiba vagy akár távolabbi vidékekre is. Ki-ki pénztárcája vastagsága szerint válogatja meg az úticélját.
A Székelyföldön élőknek kissé nehezebb volt repülőgépre szállni, ugyanis vagy Bukarestbe, vagy Kolozsvárra, vagy Marosvásárhelyre, vagy Bákóba – esetenként Nagyváradra, Szatmárnémetibe, netán Temesévárra – kellett utazni ahhoz, hogy gépre szálljunk. Mindez nem kis fejtörést, logisztikát, szervezőmunkát jelentett, a többletköltségekről nem is beszélve, ugyanis legalább száz kilométerre van a magyar többségű települések zöme bármelyik repülőtértől.
Minap röppent fel a hír, hogy hamarosan repülők is fognak felröppenni a brassói, azaz pontosabban a vidombáki repülőtérről. Ha hinni lehet a híreszteléseknek, akkor már júniusban kezdik igénybe venni a légitársaságok az új repülőteret, egy utazási iroda állítólag már charterjáratra toboroz ügyfeleket déltengeri nyaralásra, egy másik ügynökség pedig már nyolc járatra kínál jegyet.
Örvendetes a felröppent hír, s bízom benne, hogy nem bizonyul álhírnek, végre-valahára a Székelyföldet is meg lehet közelíteni légi úton nemcsak a kevesek számára hozzáférhető magángépekkel, hanem menetrendszerinti járatokkal is, így ez a régió is erősebb szálakkal kötődhet az ország, a nagyvilág gazdasági vérkeringéséhez. S nemcsak számunkra, e peremvidék lakói számára jelent kilépési lehetőséget az új reptér, hanem hozzáférhetőbbé teszik az általunk nagyra tartott, de mindeddig nem sok anyagi hasznot hajtó turisztikai kínálatunkat.
Amúgy a bürokrácia, meg még ki tudja micsoda számtalan akadályt gördített a légikikötő megépítése elé. A terv már nagyon régi, a Hargita Népe napilap például 2006. február 11-i számában adta hírül, hogy egy nappal korábban hozták létre a Brassó–Vidombáki Repülőtér Részvénytársaságot, s a mintegy 65 hektáros területen épülő létesítmény fő beruházója egy kanadai cég. A lap arról számolt be, hogy „a tervek szerint ez év nyarán kezdődnek meg a mintegy 100 millió dollár értékű beruházás munkálatai, amitől számítva 18 hónapon belül készül el a repülőtér.” Akkor évi egy milliós utasforgalommal számoltak a kezdeményezők. Nos, azóta eltelt nem 18 hónap, hanem szinte 18 esztendő – ha pontosak akarunk lenni, akkor közel 17 és fél év –, de az átadás, és ami még fontosabb: az üzemelés megkezdésének időpontja még mindig bizonytalan. Nem tudom, más hogy van vele, de én „a hiszem, ha látom” módon viszonyulok az efféle dolgokhoz… Azonban bízom benne, hogy nem kell évtizedeket, sem éveket várni a működés megkezdéséhez, hanem röpke hónapokon belül megtörténik az üzembe helyezés, a rendszeres használat.
Ez pedig némi reményt ad ahhoz is, hogy előbb-utóbb megépül az észak-erdélyi autópálya is, s immár nemcsak Kolozsvárig lehet majd zavartalanul eljutni Marosvásárhelytől, hanem tovább is, Nagyvárad felé elkészül a sztráda, s nem kell a fél országot megkerülni ahhoz, hogy az ember fia autópályán utazzon bármelyik nyugati államba. S titkon azt is remélem, hogy komolyan gondolták a döntéshozók a Marosvásárhelyt Iasi-sal összekötő pálya építését. Ha emellett Brassót is összekötik a déli pályaszakaszokkal és Bákóval, akkor a Székelyföld elzártsága is megszűnik, legalábbis ami az utazást lehetővé tevő infrastruktúrát illeti. Legutóbb a Székely körvasút megépítése lendített nagyot a térség gazdaságán, reméljük, hogy a repülőterek és az autópályák is mielőbb meghozzák majd régen óhajtott és várt kedvező hatásukat. Nem másért, de nagyon rákaptunk a jövésmenésre, s hátha mások is könnyebben rászánják majd magukat, hogy felkeressenek minket.