Ma van húshagyó kedd, véget ér a farsang. Holnap már hamvazószerda, kezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos böjti időszak. Csütörtökön azonban még meg lehet enni a húsos-zsíros maradékot, mifelénk is kezdték tartani – főként a vendéglátó egységek – a torkos csütörtököt. A mai napon volt szokás elbúcsúztatni a farsangot, eltemetni a telet. Ma ér véget a vigalmi időszak, a bálok, mulatságok szervezésének ideje, a lakodalmak ideje. Böjtben tilos – vagy más megfogalmazásban: nem illik – ilyesmit szervezni, de a ma már hagyománytisztelőnek, konzervatívnak mondott társadalmunk nem ad a kicsire, kevésbé tartja tiszteletben a szokásokat, a tiltásokat. A mindenre kiterjedő szabadság a közösségi elvárások, a szokások és rítusok jelentette szabályok fontosságának csökkenését is jelenti, egyre kevésbé tartanak az emberek attól, hogy mit mond a falu, mint mond a közösség, mit diktálnának a közösségi normák. Inkább arra figyelnek egyre többen, hogy mit mondanak a közösséginek – ráadásul médiának – mondott felületek.
Szokásaink állandóan alakulnak, összhangba kerülnek a korral, amelyben élünk. Ez így is van rendjén, ugyanis a szokásoknak, a belőlük eredő különböző rítusoknak jól meghatározott szabályozó szerepük van, s ha egy-egy szabály idejétmúlttá, alkalmazhatatlanná vált, nyilván változtatni kell rajta. Ilyen apróság – de nem elhanyagolandó szempont – a különböző ünnepeknek a hétvégi szünnapokon való megülése. Nyilván, mikor a különböző szokások kialakultak, az emberek munkáját nem az óra, hanem az évszakok és a napszakok határolták be, nem okozott különösebb gondot például keddi napon farsangi mulatságot tartani. Ma azonban többnyire kötött munkaidőben dolgoznak azok, akik dolgoznak; a gyermekek is kötött program szerint járnak iskolába, s teljesen nyilvánvaló, hogy az egész napos farsangi mulatozást egy szombati napra teszik: ugyanis pénteken már letettük a munkát, s ha kirúgunk a hámból, vasárnap még a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy kipihenjük magunkat a hétfői munkakezdésig. Nincs is ezzel semmi baj, attól még él a szokás, él a hagyomány. Nekem inkább azzal van bajom, hogy ha a farsangtemetést a böjti időszakban szervezik a hagyományőrzés jegyében. Nos, a kettő nem fér össze, kioltja egymást. Szerencsére, egyre ritkábban hallani ilyesmiről.
Alsófalván azonban nem ma tartják a farsangtemetést, hanem holnap reggel. A hagyomány szerint a farsangot nagy mulatsággal zárják farsangfarkán, s hamvazószerda hajnalban kísérik végig a szalmabábút a falun, vidám temetést rendezve Illyésnek. A szokás annyi változást szenvedett, hogy – a már említett kötött munkaidő miatt – délután tartják a vidám felvonulást. Tehát Sófalva esetében nem a hagyomány felrúgásáról, hanem magáról a hagyományról van szó, mikor arról beszélünk, hogy hamvazószerdán tartják a vidám temetést. S Alsósófalva azon kevés székelyföldi település közé tartozik, ahol hosszú évtizedek óta él ez a hagyomány, dr. Barabás László néprajzkutató disszertációjából megtudhatjuk, hogy már az első világháború előtti időszakban megszervezték a sóvidéki faluban a farsangtemetést.
Hasonlóan híres és egyedi a kászoni bikaütés vagy a ditrói farsangtemetés, amelynek török janicsárok is a részesei. Örvendetes módon Hargita megye több településén él a farsangolás hagyománya, sok helyen pedig lelkes közösségi emberek kezdeményezésére próbálják feleleveníteni az elfeledett szokást, másutt meg azon iparkodnak, hogy meghonosítsák a közösségi élményt nyújtó alakoskodást. Szombaton a Csíkszeredában szervezett megyei farsangbúcsúztatóra Csíkcsicsóból, Csíkszentkirályról, Szentegyházáról, Ditróból, Remetéről, Szárhegyről, Kászonaltízből, Alsósófalváról, Csíkmenaságról, Csíkszentsimonból és Borzsovából érkeztek hagyományőrző csoportok. A város több pontján elsiratták Illést, eltemették a nagybőgőt vagy megütötték a cserépbikát – ki-ki saját szokása szerint –, a helyiek pedig megvendégelték az alakoskodókat meg az összesereglett ismerősöket és ismeretlen vigadókat. Élménydús nap volt, sok jókedvvel, mókával, most már jöhet a feltámadás ünnepére való felkészülés.