„Pápai Lajos barátom azzal bízott meg, hogy írjam le az életemet, mert ezzel megkönnyíteném a tévé által készítendő portrét. De ne gondoljak a célra, csak írjam, ami eszembe jut. Megpróbálom, de azért valamilyen rendet elképzelek, hogy tartom-e vagy sem, ki fog derülni. Először az életrajz időrendben: Szentgál (gyerekkor), Pápa (középiskola, teológia), Budapest (Eötvös Kollégium, Magyarságtudományi Intézet), Pápa (tanárkodás), Budapest – ami ezután van. Majd: a tudományos és ismeretterjesztő, nyelvművelő munka. Aztán: közélet. Ezután: az egésznek az összegzése, valami visszatekintés. Végül: a tervek, előrenézés.”
Felvetődhet a kérdés, hogy kitől idéztem az elmúlt néhány másodpercben… A sokak által ismert Lőrincze Lajosról van szó, aki pontosan százhét évvel ezelőtt, 1915. november 24-én született Szentgálon. A bevezetőben idézett mondatok abból az önéletrajzi vázlatból származnak, amelyet Pápai Lajos televíziós szerkesztő kérésére-biztatására írt meg Mit műveltem? címmel; a róla készült portréfilmet végül 1984-ben mutatták be a Magyar Televízióban.
A munkásságáról így vallott: „A Magyarságtudományi és a Néptudományi Intézetben főként névkutatással foglalkoztam, földrajzi nevekkel és személynevekkel. Mindegyikből jelent meg önálló nagyobb tanulmányom is. A Nyelvtudományi Intézetben a magyar nyelvjárások atlaszának anyaggyűjtésében vettem részt, másfél évtizedig jártam az országot, s a környező államok magyarlakta vidékeit is. A nyelvatlasz anyaggyűjtése egész életemre szóló gazdagodás volt: megismertem – közvetlenül – minden magyar nyelvjárást, tapasztaltam a nyelv változásának formáit, megismertem az országot, sok kedves ismerősre, jó barátra tettem szert a falusi emberek között. Külön érdekesség volt számomra, hogyan tudok »kapcsolatot létesíteni« olyan időkben, amikor az idegen, a városból jött ember eleve gyanús. Majd fokozatosan áttértem a nyelvművelésre, ennek irányítója, szervezője lettem a Nyelvtudományi Intézetben, az Akadémián (mint a Nyelvművelő Bizottság titkára – Kodály mellett –, majd elnöke), megindítottam 1952-ben a rádióban az Édes anyanyelvünk adását.”
Pályafutása során több elismerést kapott, az egyik legfontosabb közülük A Magyar Népköztársaság Állami Díja az anyanyelvi műveltség terjesztése és a magyar nyelvművelés terén végzett több mint két évtizedes munkájáért. Íme, egy újabb idézet tőle: „Nyelvművelésünk szemléletét én emberközpontúnak szoktam nevezni, a régebbi nyelvközpontúval szemben.” Szerinte ennek egyik oka, hogy a nyelvi jelenségeket a nyelvet beszélő ember, a társadalom érdeke, célja szempontjából nézzük, másrészt pedig a nyelvművelés tárgya nemcsak, sőt manapság főként nem a nyelv, hanem az ember. Egyébként az egyik legismertebb műve 1980-ban jelent meg Emberközpontú nyelvművelés címmel.