Hogy Ukrajna és Kína korábban is élénk gazdasági kapcsolatban álltak egymással, azt korábban is tudtam, sőt azt is, hogy Ukrajna csodálatos termőföldjeinek közel egyharmadát – még Ukrajna oroszok általi lerohanása előtt – a kínaiak bérelték. (A maradékot az amerikaiak vásárolták fel valamivel később.)
Arról azonban fogalmam sem volt, hogy az ukrajnai harctereken a Carpatian Sick Batalion tagjaiként tajvani katonák is harcoltak. (A sick ebben a szövegösszefüggésben nem beteget, hanem feketét jelent.) A brüsszeli Politico tíz tajvani harcosról beszél, s emlegetésükhöz az apropót is az adja, hogy a napokban egyikük, a 25 esztendős Jonathan Cseng a Luhanszk körüli harcokban veszítette életét. A hivatalos kommüniké szerint „Hősi halált halt”.
A lap idézi Tajvanban maradt barátja vallomását is, miszerint Cseng és társai úgy vélték, hogy az ukránok végső fokon Tajvan függetlenségéért is hullatják vérüket, s ezért a tajvaniaknak hazájukkal szembeni kötelességük, hogy az ukránok segítségére siessenek.
Hszi Csin-ping a kínai kommunista párt nemrégen lezajlott kongresszusán félreérthetetlenül kifejtette, hogy Tajvan Kína része volt, ma is az, következésként a helyzetet a következő évtizedekben mindenképpen rendezni kell. Amire a csillagok mai állása szerint egyetlen lehetőség van: Tajvan fegyveres lerohanása. Az is közismert, hogy Kína e pillanatban a világ legviharosabban fegyverkező országa. Nem csak hagyományos fegyverzetét, de atomarzenálját is folyamatosan bővíti. Bevallott célja, hogy záros határidőn belül az amerikaihoz mérhető atomhaderőt állítson hadrendbe.
A beszámolóból azt is megtudjuk, hogy Nancy Pelosi tajvani látogatásakor egész Tajvan ott zsúfolódott a tévékészülékek előtt, abban a reményben, hogy Amerika még egyértelműbben elkötelezi magát a kisebb országnyi sziget és egyben gazdasági nagyhatalom mellett. (Tajvan ugyanis a közelgő IT-univerzum – magyarán az információs technológiára épülő világ – chip-gyártásának központja.)
Zelenszkij azonban szorongatott helyzetben van, hiszen Kínához fűződő kapcsolatait is meghatározónak kell tekintenie. Ő ugyanis a győztes háborút követően országa újjáépítésében Kínának is fontos szerepet szán. A háború kezdete óta többször is kíséretet tett arra, hogy telefonkapcsolatba lépjen Hszivel, a kapcsolat azonban tisztázatlan okokból soha nem jöhetett létre. Ennek ellenére a gátlástalanul fecsegő ukrán diplomaták hideglelősen óvakodnak attól, hogy Kínáról akár egy rossz szót is ejtsenek. Zelenszkijről nem is beszélve. Sőt, az ENSZ-ben Kína ujgurellenes politikájának elítélésekor Ukrajna annak ellenére sem állt be a szankciókat kezdeményező nyugati táborba, hogy Oroszországgal szembeni háborúját immár jó ideje szinte teljes egészében a Nyugat államai finanszírozzák. Szakértők szerint e nélkül a segítség nélkül az ukrán ellenállás napok alatt összeomlana. Így aztán tartózkodását Kína akár „bátor kiállásnak” is tekintheti. De Zelenszkij, amikor a Kínához fűződő kapcsolatokkal kesztyűs kézzel bánik, nem csak a jelenre, hanem a távolabbi jövőre is gondol. Akkor is szeretné biztosítani országa jövőjét (és önnön hallhatatlanságát), ha Amerika netán elveszíti jelenlegi világhatalmát…
A helyzetet egyelőre azonban az is bonyolítja, hogy a háború kezdete óta Hszi rendszeres telefonkapcsolatban áll Putyinnal (a telefonhálózat ez esetekben rendeltetésszerűen működik). S bár közvetlenül nem támogatja az orosz agressziót, többször is kifejezésre juttatta az oroszok iránti színpátiáját. Sőt, Oroszország és Kína többedmagukkal közös hadgyakorlatokon is részt vettek már.
De Ukrajna az ENSZ-béli szavazáson valószínűleg nem csak a fentiek miatt tartózkodott attól, hogy egyértelműen elítélje Kínát. Feltehetőleg Kína kisebbségpolitikája nagyon is a szíve szerint való. Hiszen – ha némileg szelídebb eszközökkel is – odahaza Zelenszkij is valami hasonlóval kísérletezett, s ha sikerül megnyernie a háborút, az ukrajnai kisebbségekre is az ujgurokéhoz hasonló sors várhat. Legjobb esetben az irgalmatlan kényszerasszimiláció… (Ami ellen a korábbi ukrán kisebbségpolitika hallgatólagos jóváhagyása a tanúlság rá, a Nyugatnak sem lenne semmi kifogása…)
Mellesleg a Nyugat az ujgurok elleni kisebbségellenes agresszivitást is csak azóta minősíti népirtásnak (genocídiumnak), mióta Amerika és Kína közt kiéleződött a feszültség. Voltaképpen (amint azt svájci szakemberek vélik) pusztán etnocídiumról, azaz különösen erőszakos nemzetrombolásról van szó. Amerika és az Európai Unió egyébként sem tartozik a nyelvi-kulturális kisebbségek jogainak különösebben elvetemült védelmezői közé.
Lásd az – immár végképp asztal alá söpört – Minority SavePack kálváriáját!