Olvasom, hogy hat óránként valaki életét veszti közúti balesetben Romániában. Döbbenetes adat, akkor is, ha ismert, hogy az autóbalesetben elhunytak száma a leggazdagabb és a legszegényebb országokban is magas. Míg a magas jövedelmű országokban jelentősen csökkent az autóbalesetekben életüket vesztők száma, addig az utóbbi évtizedekben világszerte a karambolban elhunytak száma szinte nem változott. Romániában is szinte magasan állandósult ez a mutató.
Románia egyébként európai csúcstartó, ami a lakosságra vetített halálos balesetek számát illeti. Tavaly 1 millió lakosra számítva 85 ember hunyt el közúti balesetben. De miért is hinnénk a hazai statisztikáknak? Valószínűbb, hogy nem vagyunk 19 millióan, csak 15 millióan, s ha ez így van az elhalálozási arány még magasabb!
Az okokat mindannyian ismerjük! Az agresszív vezetési stílus, a sebesség, a KRESZ-szabályok semmibe vétele épp úgy hozzájárul a tragikus balesetekhez, mint az autópályák, az útkarbantartás hiánya.
A kormány végre lépett: bünteti az agresszív vezetőket, meghatározza a törvény szövegében, hogy ki is minősül annak. A kormányhatározatban meghatározott büntetéseket március elejétől kezdve alkalmazhatja a rendőrség. Ám úgy tűnik, hogy a kiszabható 725 lejes pénzbírsággal nem tudja eltántorítani az adrenalinra vágyó bolidok vezetőit, a mészárlás a közutakon folytatódik.
Azoknál, akik önmaguk „meghosszabbításának” tekintik az autójukat, jóval erősebb az agresszív vezetés iránti hajlam, minthogy a bírság elvegye a kedvüket a száguldozástól.
Ezek a sofőrök úgy tekinthetnek a járműveikre, mint amelyekkel az úton saját területüket foglalják el, és szükségét is érzik annak, hogy fenntartsák e terület felett a kontrolljukat és megvédelmezzék azt, ha szükséges. Ezért nem büntetésnek, hanem áldozatvállalásnak, már-már különleges státusuk elismerésének tekintik, ha ezért fizetniük kell.
Azok a fiatalok pedig, akik éppen az önidentitásuk kialakításának a korai stádiumában járnak, sokkal inkább szükségét érezhetik annak, hogy felvágjanak az autójukkal és a vezetési képességeikkel, mint mások. Ők túlzottan magabiztosak lehetnek, és így alábecsülhetik a vakmerő vezetési stílussal járó kockázatokat.
Van közúti agresszió, amely a sofőr személyiségéből ered, Tillman és Hobbs, amerikai pszichológusok szerint az ember úgy vezet, ahogy él. Bár kezd elavulttá válni a személyiségtípusok abc-vel jelölt felosztása, az A-típusú jellemek nagyobb veszélyforrást jelentek, mint a többiek: folyton sietnek és ellenségességet tételeznek ott is, ahol nem kell. Ez a vezetés nyelvén nagyjából annyit tesz: semmibe veszik mások testi épségét, szándékosan zavarják a közlekedésben résztvevőket (rövid követési távolságot tartanak, villognak, dudálnak), mindezt azzal a céllal, hogy időt spóroljanak maguknak. Az ő dolguk valahogy mindig fontosabb, mint mindenki másé, ez viszont a közvéleménnyel ellentétben nem kisebbségi komplexusból fakad. Az önértékelésük valóban téves, de a másik irányban: túlértékelik magukat.
Az Egyesült Államokban noha tetemesek a bírságok, és alkalmazzák is azokat, az agresszív vezetés okozza az összes személyi sérüléssel járó autóbaleset egyharmadát, és az összes halálos kimenetelű baleset kétharmadát. Nálunk ennél is nagyobb az arány.
Noha minden bizonnyal nem szünteti meg a halálos baleseteket Romániában sem a szigorító kormányrendelet, ha csak néhány gépkocsivezetőt gondolkodtat is el, s tér át a fokozott vezetői óvatosságra, már az is jó néhány életet ment meg.
Talán megérjük egyszer azt is, hogy a kormány ráébred, sok-sok életet menthet meg a közúti infrastruktúra fejlesztése. Talán egyszer unokáink autójában biztonságban utazhatunk, s a halálozási toplistából kikerül a karambol.