A hét eseménye Csíkban, általában a Székelyföldön kétégkívül a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú. Bár katolikus ünnep, a hatalmas embertömeg összesereglése megérinti, megmozgatja a más felekezetűeket is. Ráadásul az idei zarándoklatot nagyobb várakozás előzi meg, mint a korábbi években, ugyanis a koronavírus világjárvány két esztendeje alatt a korlátozó intézkedések miatt csak nagyon szűk körben lehetett megtartani a máskor százezreket megmozgató egyházi eseményt. Az elmúlt hat-hét évtized talán legszomorúbb búcsúja volt a 2020-as, akkor csupán tizenhaton tartózkodhattak a kegytemplomban, a két Somlyó-hegye közötti nyeregben pedig pár százan követték az ünnepi szentmisét okoseszközökön. Tavaly már jobban benépesedett a nyereg, azonban korántsem volt akkora tömeg, mint a járványt megelőző békeidőben.
Ilyen előzmények után nem csoda, ha idén többen kívánkoznak részt venni a zarándoklaton, többen kerekednek fel nemcsak a környékről, hanem Erdély távolabbi vidékeiről is, no meg Magyarországról, illetve magyarok szerte a nagyvilágból, hogy részt vegyenek a magyarság egyik legnagyobb vallási összejövetelén. Hogy megéljék a közösség varázsát, érezzék annak összetartó erejét. Megérezzék a csodát.
Mert mi más vonzana ennyi embert, mi más késztetni a hatalmas tömeget arra, hogy felkerekedjen, hogy vállalja az utazás fáradalmait és kellemetlenségeit azért, hogy együtt ünnepeljen több tízezer, százezer hozzá hasonló társaságában. Aki még nem volt Csíksomlyón, az is láthatja a tévéadásokból, sajtóbeszámolókból, hogy ott valami rendkívüli történik, nem mindennapi eseménynek részesei a zarándokok, de aki már egyszer vette a fáradtságot és zarándokcsoporttal együtt vagy kisebb társaságban, családi körben, netán magányosan nekivágott a hegynyeregbe vezető kaptatónak, odafent megpihent a fenyők koronázta csúcsok ölelésében, érezte az őt körülvevő hatalmas embertömeg jelenlétét, hallgatta annak imáját, énekét, netán aktívan be is kapcsolódott a szertartásba, az személyesen is megtapasztalta az esemény rendkívüliségét. S talán ez az érzés motivált sokakat arra, hogy Csíksomlyóra utazzon.
A híradások naponta beszámolnak a somlyói zarándoklat előkészületeiről: ismertetik a búcsú rendjét, figyelmeztetnek az esemény idején a környéken érvényes közlekedési és kereskedelmi szabályozásokra, hírt adnak a helyi közösség által a zarándoktömeg fogadására szervezett eseményekről és bemutatják, hogy honnan érkeznek búcsúsok gyalogosan, lóháton, zarándokvonattal.
Az idei búcsú jelmondatául saját rendjük jelmondatát választották a kegyhely őrei, a csíksomlyói ferencesek: Pax et bonum! Azaz Béke és jóság! Kifejezi mindazt, amire legjobban vágyunk manapság felbolydult világunkban.
Ennek jegyében gyűlünk össze a hét végén Csíksomlyón, a térség legjelentősebb eseményén.