„Kizárt, hogy ebben az évben növeljük az adókat és illetékeket” – jelentette ki a pénzügyi tárca vezetője hétfőn este, a Támogatás Romániának intézkedéscsomag bemutatásakor.
Adrian Câciu leszögezte: nemcsak Romániában, hanem egész Európában „komplikált” a helyzet, és ilyen körülmények között a társadalomnak egységről és szolidaritásról kell tanúbizonyságot tennie.
„A kormány senkit nem fog hátrahagyni. (…) Ha egy ember beteg, gyorsan kell intézkedni, kezelést kell neki nyújtani. Ugyanígy kell tenni válsághelyzetben is” – fogalmazott.
Azt is kifejtette, a válságok mindig feltárják egy rendszer sebezhető pontjait. „Vannak olyanok, amelyekről már tudtál, és vannak, amelyekre a válság során derül fény; a kormány beavatkozása éppen ezeket veszi célba” – mondta még a pénzügyminiszter.