Márciusban 10,15%-ra emelkedett a 12 havi infláció a februári 8,53%-ról – derül ki a Nemzeti Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból. Az élelmiszerek fogyasztói ára emelkedett a leggyorsabb ütemben – 11,20 százalékkal –, a nem élelmiszercikkek 10,86, a szolgáltatások pedig 6,53 százalékkal drágultak éves szinten.
Februárhoz képest 1,9, az év első három hónapjában összesen 4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
A Román Nemzeti Bank prognózisa szerint a 12 havi infláció 11,2 százalék lesz a 2. negyedév végére, majd enyhe csökkenésnek indul. Szeptember végére 10,2 százalékos, az év végére pedig 9,6%-os inflációval számol a jegybank.
A jelentés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a fogyasztói árak alakulását jelentősen befolyásolhatja az energiaárak jövőbeli alakulása, amely jelentős bizonytalansági tényezőknek van kitéve. Az aktuális prognózis szerint az energiahordozók (üzemanyagok, villamos energia, földgáz) árának emelkedése 6,3 százalékpontos közvetlen hozzájárulást jelent az inflációhoz az év végére.
Tavaly egész évben 5,1 százalékos volt a pénzromlás. Utoljára 2004-ben volt kétszámjegyű az inflációs ráta.