„Az amerikaiak, oroszok, németek, angolok és természetesen hazája népe, a franciák ugyanúgy magukénak vallották, mint mi. A regényein felnőtt több nemzedéknyi olvasó magától értetődő természetességgel magyarosította nevét…” – olvastam nemrég a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapján megjelent Magyar neve Verne Gyula című cikkben. Valószínűleg már sejteni lehet, hogy a mai részben a nemzetközi hősként is emlegetett Jules Verne lesz a főszereplő, ugyanis a sokak által ismert és kedvelt francia író száztizenhét éve, 1905. március 24-én hunyt el.
Sokáig azt hittem róla, hogy magyar származású, ugyanis mindenki Verne Gyulaként emlegette. A Grant kapitány gyermekei című könyvét olvastam ki először, nem sokkal azután, hogy befejeztem az ötödik osztályt. Akkor találkoztam a tabu szóval, amely az értelmező szótár szerint „némely tárgy, személy megnevezésére, érintésére vonatkozó, hiedelmen alapuló, illetve vallási tilalom”. A bizalmas társalgásban, gyakran gúnyosan a túlságosan féltett, kímélt tárggyal vagy személlyel kapcsolatban szokták emlegetni.
E rövid kitérő után visszatérek Vernéhez; remélem, megbocsátanak a hallgatók, amiért így emlegetem, ugyanis sohasem voltam jó franciából. Az irodalmár Hegedűs Géza ezt írta róla: „Miközben sikeres kortársainak jó része elavult, ő olyan elevenen él a serdülő ifjúság olvasmányaiban, mint a legklasszikusabbak és a legmodernebbek… Kitűnő társasági csevegő volt. Úgy mesélgetett távoli tájakról, mintha maga járt volna a messzeségekben, amelyekről olvasott.”
Mielőtt írni kezdett, szinte minden kalandtól mentes volt az élete, már fiatalon banktisztviselőként dolgozott, és tőzsdeügyleteinek köszönhetően egyre nagyobb vagyonra tett szert. Azonban megismerkedett a példaképével és legkedvesebb írójával, Alexandre Dumas-val, ami megváltoztatta az életét. Összebarátkoztak, Dumas pedig felfedezte a nagy mesélőt a fiatal üzletemberben, és írásra buzdította őt. Ennek hatására született meg Verne tollából A jégszfinx című kalandregény, amelynek a „kéziratát Dumas is elolvasta, és annyira tetszett neki, hogy kiadót szerzett a következő regényhez. Verne ezt villámgyorsan meg is írta, megjelentette, és azonnal világhírnévre tett szert az Öt hét léghajón című regényével. A könyv 1863-ban jelent meg, szerzője huszonöt éves volt”.
Az átütő sikerrel járó mű annyi pénzt hozott számára, hogy az író abbahagyta a pénzügyleteket. „Nagy hajót vásárolt magának, és azzal utazgatott a Földközi-tengeren. Legtöbb regényét a hajó dolgozófülkéjében írta” – olvasható a mai rész legelején is említett Magyar neve Verne Gyula című cikkben.
Nem mellékes, hogy öt története magyar tárgyú, annak ellenére, hogy sohasem járt Magyarországon. Milyen művekről van szó? Sándor Mátyás, Várkastély a Kárpátokban, Storitz Vilmos titka, A dunai hajós, valamint a Disz úrfi és Esz kisasszony című mese; utóbbi jórészt ismeretlen. Jövő héten innen folytatom, ugyanis Verne munkásságát képtelenség három-négy percbe belesűríteni, emellett a névmagyarosításokat is megemlítem majd.