Van, aki ma tényleg ünnepel, s vannak sokan, akik fanyalognak, mondván, hogy a március 8. amolyan kommunista ünnep, s jó volna, ha helyette inkább az anyák napját ülnénk meg. A magyar források szerint a nemzetközi nőnapot, mint a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak 1917. március 8. óta tartják, ekkor – jobban mondva a Julianus-naptár szerint február 23-án – tüntettek Szentpéterváron a nők a békéért és a jegyrendszer eltörléséért. A nőnap munkásmozgalmi eredetű, az egyenjogúságért és a szabad munkavállalásért vívott küzdelem különböző állomásaihoz kötődik. Szovjet-Oroszországban a nagy októberi szocialista forradalom győzelme után hivatalos ünneppé vált, akárcsak a második világháborút követően a szovjet érdekszférába került szocialista államokban. Román források szerint az ENSZ először 1975-ben ünnepelte a nők nemzetközi napját március 8-án, s 1977-ben fogadta el a nemzetközi nőnapot szentesítő határozatát.
A tizennyolcadik század vége, a tizenkilencedik század, valamint a huszadik század első háromnegyede a nők egyenjogúságért folytatott küzdelmeinek jegyében is telt – sok egyéb mellett –, s például a hatalom gyakorlásában való részvételüket biztosító szavazati jogot Franciaországban és Olaszországban 1949-ben, Ausztráliában 1967-ben, Svájcban 1971-ben kaptak, illetve biztosították számukra, hogy a férfiakkal azonos feltételek között szavazhassanak. De gondoljunk az emancipációs törekvésekre, a feminista meg a szüfrazsett-mozgalmakra, az aktivistáik által elért sikerekre.
Kelet-közép-európai térségünkben a nők a szovjet típusú egalitarista ideológia érvényesítésének következtében megkapták a törvény előtti teljes egyenlőséget a férfiakkal a munkavállalás és az azonos bérezéshez való jog területén, még ha azok érvényesítése a gyakorlatban nem is ment zökkenőmentesen. A karriert építő nők ugyanúgy kellett kivegyék a részüket a háztartás vezetéséből, a gyermeknevelésből – és még hosszan sorolhatnánk, hogy milyen munkából – mint korábban, ráadásul a napi nyolcórás munkahelyi feladataikat is ellátták. A nyugati társadalmakban a férfiakkal vállvetve dolgozó nő jelenléte a munkaerőpiacon a társadalom szerves fejlődésének eredménye volt, miközben a keleti térségekben a patriarchális társadalmi berendezkedésre telepedett rá. S bár ma már a nők a gazdasági élet minden területén jelen vannak, sőt, bizonyos szakmákban túlsúlyba kerültek, nem a legnagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendő munkaköröket töltik be. Míg a tanügyben például a nők létszáma messze felülmúlja a férfiakét, a közigazgatásban, a választott politikai testületekben alulreprezentáltak. Hargita megyében például egy női polgármesterről és egy kezemen megszámolható női alpolgármesterről tudok, vagy például a százkötetes székely könyvtár sorozatban egyetlen női szerző, Ignácz Rózsa kapott önálló kötetet.
Érdekes tanulmány került a kezembe minap: szerzője, Pongrácz Tiborné Európa keleti és nyugati társadalmaiban vizsgálja a nők helyzetét, megállapítva, hogy „Bár a volt szocialista országokban a nők tömeges munkába állítása évtizedekkel korábban megkezdődött, ezért elvárható és feltételezhető lenne a férfiak és nők közötti egalitáriánusabb szerepmegosztás és szerepfelfogás, mégis az adatok ezzel ellentétes tendenciáról tanúskodnak. A keleti régió országaiban talán éppen a magas női munkavállalás kialakulásának körülményei, a gazdasági, ideológiai kényszer, a folyamat központi vezérlése eredményezett a társadalomban egy belső pszichés ellenállást, és hozzájárult a tradicionális szerepfelfogás konzerválásához. A tradicionálisabb szerepfelfogás, a családon belüli tradicionális munkamegosztás jelentős mértékben felelős ugyanakkor a régióra jellemző alacsony gyermekvállalási mutatókért.” Mint írja, ezzel szemben „Az Európa nyugati régiójához tartozó országok esetében a nők munkaerőpiaci részvétele fokozatosan bővült. A folyamatot a társadalom az esélyegyenlőség, a női egyenjogúság eszméjének hangoztatásával befolyásolta, és erősítette ugyan, de a döntés alapvetően a nők, a családok kompetenciája maradt”. Tehát nők napján ünnepelni nincs okunk. A nők helyzetére felhívni a figyelmet viszont annál több.