„A növényevés csak akkor árt az egészségnek, ha a csősz észreveszi” – hangzik el a közismert, Kérem a következőt! című magyar rajzfilmsorozatban. A főhőse dr. Bubó, egy bagoly orvos, aki az erdő lakóit próbálja gyógyítani viszonylag kevés sikerrel. A nagyérdeműt 1974-től 1983-ig szórakoztatta: ez idő alatt három évad készült, összesen harminckilenc résszel, és bár közel négy évtized telt el az utolsó rész bemutatása óta, a sorozat a mai napig népszerű, nekem például az egyik kedvencem.
Azért jutott eszembe, mert minden év október 28-án van az animáció világnapja, amelynek megünneplését 2002-ben kezdeményezte a Nemzetközi Animációs Filmszövetség. „E napra esett 1892-ben a mozgóképvetítés egyik úttörője, Émile Reynaud Optikai Színházának első nyilvános vetítése Párizsban, azaz ezen a napon történt az egyik első próbálkozás a rajzolt figurák vetítésére” – olvasható az Erdélyi Filmes Portál, vagyis a Filmtett honlapján. E jeles napon erre az alkalomra, illetve az animáció társadalmi szerepére emlékezünk.
Noha sok-sok jó példát lehetne felhozni a nagyvilágból, ezúttal csupán a magyar animációt említeném meg. Több mint százéves története bővelkedik kiemelkedő értékekben, időtálló remeklésekben, generációk számára hivatkozási alapot jelentő élményekben. Dr. Pápai Zsolt filmtörténész szerint a magyarországi „mozgókép históriájának legdicsőségesebb fejezetei közül többet éppen animációs rendezők írtak”. Egyikük nem más, mint a 2021 májusában elhunyt, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, Jankovics Marcell, aki az Animációs körkép című kötet előszavában így fogalmazott: „A magyar animációt az különböztette meg korábban a többi nemzetétől, hogy ahányan voltunk, annyiféle film került ki a kezünk közül”.
Az animációs filmet a magyar filmművészet egyik, ha nem a legszínesebb részeként tartják számon, sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a magyar alkotások számos rangos fesztiváldíjat és filmszakmai elismerést kaptak. Ezek közé tartozik a Rofusz Ferenc által rendezett, 1980-ban bemutatott rajzfilm, A légy, amely 1981-ben elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat.
Muszáj megemlítsem a magyar animáció meghatározó műhelyét jelentő Pannónia Filmstúdiót: az 1970-es évek második felére a világ öt legjelentősebb animációs filmműhelye között jegyezték. És nem hagyhatom ki a televízió számára készült sorozatokat sem, amelyek nézők millióit ültették a képernyők elé. Az egyik közülük például a bevezetőben is említett Kérem a következőt! című sorozat, ugyanakkor a Mézga család, a Frakk, a macskák réme, illetve a Magyar népmesék epizódjai is több generációra hatottak.
A Magyar Filmművészeti Akadémia honlapja szerint „az animációs film egyetemes krónikája is rekordként tartja nyilván, hogy alig húsz esztendő alatt huszonöt egész estés alkotás került ki a Pannónia Filmstúdióból – közülük féltucat film több mint egymillió nézőt vonzott a mozikba”.