Amikor a romániai egészégügyi ellátási rendszer az ott dolgozók bármiféle áldozatos munkája ellenére recseg-ropog a koronavírus új hullámának a csapásai alatt, ugyancsak értékelendő, hogy a szegedi és a debreceni kórházak ötven súlyos beteget vesznek át, elsősorban a határszélről. Mint ahogyan az is a bizalomépítés és a segélynyújtás jele, hogy a múlt héten mozgatható lélegeztető készülékek jutottak el Magyarországról Csíkszeredába, és ugyanakkor nagy számban küldtek az országba a betegség bizonyos szakaszaiban viszonylag jó eredménnyel felhasználható vírusellenes gyógyszert.
Amióta bevágott a világjárvány, több jelét is lehetett látni annak, hogy a két ország egymásra van utalva. A karantén legszigorúbb napjai alatt is Magyarország biztosított átmenő folyosót a nyugatról érkező vagy nyugatra tartó romániai vendégmunkásoknak, sőt az áruforgalomnak is, miközben Románia lehetővé tette, hogy azok a magyar állampolgárok is beoltassák magukat az unióban elismert vakcinákkal, akik kételkedtek az orosz és a kínai oltóanyagok hatékonyságában.
És aki figyelemmel követi a média felszínén túl is a két ország kapcsolát, az tisztában van azzal, hogy Románia nyugati illetve Magyarország keleti felén erősödnek nem csupán az infrastrukturális kapcsolatok, hanem a munkaerő átjárás is mindennapi, különösképpen a Temesvár, Arad és Nagyvárad környéki nagyüzemekbe járnak át, pontosabban szállítják át autóbuszokkal a magyarokat, mint ahogyan még néhány évvel ezelőtt a romániai vendégmunkások jelentettek nélkülözhetetlen eszközt a magyarországi mezőgazdasági idénymunkákban.
Minderre azért érdemes emlékeztetni, mert akik a két országban csupán valamiféle, általuk kedvelt médiabuborékban élnek, azok hajlamosak szemük elől veszíteni a kapcsolatok teljességét, sőt még azokat az újságírókat is megbélyegzik, akik valamiféle eredményeket is fel tudnak sorolni a másik országban. Magyarországon nem egyszer „bezzegromániásoknak” csúfolják azokat a tollforgatókat, akik Romániát Erdélyen és Székelyföldön túl is bejárják, előremutató változásokra figyelve fel, ugyanezt a jelzőt kapják meg azok az elemzők is, akik számokkal, adatokkal bizonyítják, hogy országunk az utóbbi három évtizedben nagy lépéseket tett meg az európai felzárkozás útján. Mindezt a napokban nem kisebb közgazdasági személyiség, mint Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke húzta alá egy nem is akárhol, hanem a magyarországi kormánymédia zászlóshajójában, a Magyar Nemzetben megjelent írásában , amely a Magyar Távirati Iroda rövid szemlézése nyomán, töredékeiben, az erdélyi magyar médiába is eljutott.
Pedig, a tisztánlátás kedvéért, érdemes lenne több helyen is leközölni ezt a kiegyensúlyozott és tárgyilagos okfejtést, amely makrogazdasági adatok alapján utal arra, hogy hol tart jelenleg a felzárkozásban Románia és Magyarország, melyek a gazdasági-pénzügyi életben, az adópolitikában és másutt a párhuzamosságok és eltérések, egyáltalán hogyan kell tekinteni összességében és összefüggéseikben azokra a mutatókra, amelyekből többen hajlandóak csupán egy-egy számot kiragadni.
Kétségtelen, a hosszú évekre visszamutató egészségügyi együttműködésben fontos tényezőnek számított az is, hogy az RMDSZ szerepet vállalt és jelenleg is ott van az ügyvivői szerepre korlátozott romániai kormányban és politikusai többször is betöltötték ezt a szaktárcát. Mint ahogyan az is egyértelmű, hogy Magyarország számára a jövőben egyre fontosabbak lesznek Románia Fekete-tengeri gáztartalékai és beruházási valamint piaci lehetőségei, akárcsak az a nyugodt légkör, amelyben véghez tudja vinni a romániai magyarságnak szánt támogatási elképzeléseit. A vírus ezért a maga módján újból figyelmeztet: soha ne feledjük, hogy egymás mellett, egymásra utalva élünk Európának ezen a részén.