Krisztus előtt 390-ben a Brennus vezette gall hadsereg tönkreverte Róma csapatait az alliai csatában, majd kifosztotta a védtelenül maradt várost. A fellegvárba szorult római védők közt éhínség, az ostromlók közt járvány dúlt, így mindkét fél szerette volna befejezni a harcot. Ekkor a szenátus ülést tartott s felhatalmazta a katonai tribunusokat a tárgyalásra – írja Livius.
Sulpicius katonai tribunus és Brennus, a gall sereg vezére találkoztak, és megállapodtak, ezer font aranyban határozták meg a római népnek – a világ jövendő urának – váltságdíját. Ezt az önmagában is szégyenletes dolgot még egy felháborító cselekedet tetézte. A gallusok hamis súlyokat hoztak elő, s a tribunus tiltakozására az arcátlan gallus ráadásul még a kardját is a serpenyőbe dobta, s elhangzott a rómaiaknak elviselhetetlenül hangzó kijelentés: Jaj a legyőzötteknek! (Vae victis.)
Még ha történetet kevesen ismerik is, a szállóigévé vált mondat meghatározta az emberiség történetét, a történelmi korok gondolkodásmódját. Nincs ez másként manapság sem. A legutóbbi példa rá Hosszú Katinkának a gyalázása, miután harmadik olimpiáján nem teljesített úgy mint az előző játékokon. Az internet népe, akik közül sokakat Eric, az angolna is medence hosszal verne a 100 méteres távon, hozsannáit Milák Kristófnak, a 200 méteres pillangó olimpiai bajnokának zengi. Valóban szép teljesítmény a Kristófé, amit talán csak Szilágyi Áron harmadik olimpiai bajnoki címe múlhat felül. Nekem azonban a legnagyszerűbb eredmény az idei olimpián a vívó Márton Annáé. Anna úgy küzdötte végig a napot, hogy az első mérkőzésén egy rossz mozdulatnál kiugrott a bal térde. Ennek ellenére a döntő küszöbére jutott! „Nehéz egy vesztes elődöntő után a bronzmeccsre visszaállni” – magyarázta meg miért maradt érem nélkül. Pierre de Coubertinnek tulajdonítják a mondást, hogy a győzelemnél fontosabb a részvétel. Nos a Vae victis ellenében megfogalmazott állítást valójában, az olimpiai játékok atyjának barátja, Ethelbert Talbot Közép-Pennsylvania érseke fogalmazta meg, kiegészítve azzal: mert az élet lényege a harc, nem pedig a hódítás. A római történet úgy folytatódik, hogy mielőtt a rómaiak még kifizetnék a szégyenletes váltságdíjat, megérkezik a felmentő sereggel a dictator Camillus, és mivel az egyezséget alacsonyabb rangú hivatalnok kötötte, semmisnek mondja ki azt. A gallok is megtapasztalják, hogy jaj a legyőzötteknek. Kiűzik a városból a nemrég még rettegett gallokat. Aztán egy második csatában szétszórják őket. Ezután Róma emelkedésének korszaka következik, a várost nem is foglalja el újra senki több, mint 700 évig. Az is az igazsághoz tartozik, hogy Brennus gőgjét többnyire az ostromlottak leszármazottai gyakorolják mások felett. A példázat azonban visszájára fordul a hősiesség és büszkeség értékeit emeli a balszerencse fölé.