Minden kistájnak, településnek megvan a maga jellegzetessége: ahogy Gyergyó vidéke – főként Alfalu, de mellette Csomafalva, Szárhegy és Ditró – számos képzőművészt adott a magyar kultúrának, úgy a Sóvidék írott kultúránkat gyarapította alkotókkal, számos tollforgató vagy onnan származik, vagy ott teljesedett ki, vagy ihletforrásként szolgált a számára.
Minap a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete – közismertebb nevén MÚRE – székházából hívott Bögözi Attila barátunk és kollégánk, hogy vegyek részt a szervezet 2019-es szovátai riporttáborában született kötet marosvásárhelyi bemutatóján. A meghívásra, no meg a hírre, hogy végre a közönség elé kerül a sóvidéki portrékat tartalmazó kötet úgy éreztem magam, mintha besóztak volna: azonnal szervezkedni kezdtem, igyekeztem úgy áthangolni a munkahelyi meg a családi programokat, hogy beleférjen a marosvásárhelyi kiruccanás is. Hiányzott már a hosszas rendezvény-szervezési böjt után a könyvbemutatók hangulata, a kedves ismerősökkel való találkozás öröme és a könyvre kíváncsi ismeretlenekkel való találkozás izgalma.
Nagy öröm volt a találkozás, még akkor is, ha egy hónapja a társaság néhány tagjával, együtt vettünk részt a szervezet idei riporttáborában Nagybányán.
A MÚRE riporttáborai intézményesültek. Az első táborozásokat még a szervezet alakulását követő években szervezeték/szerveztük, eleinte a Székelyföldön és a peremén található különböző kistájegységeket térképezték fel a szervezet tagjai, újságírói eszközökkel, újságírói műfajokban mutatva be a felkeresett terület embereinek életét. Így született meg 1998-ban az Erdély felfedezése könyvsorozat, az első kötet a Kóborlás és helytállás címet viseli, a kőhalmi riporttáborban született anyagokat tartalmazza. Ambrus Attila, a szakmai szervezet írott sajtó szakosztályának akkori elnöke írta a kötet előszavában: „Nem átfogó falumonográfiát szándékszunk megjelentetni, hanem a mát bemutató riportokat egybegyűjteni, Erdély hétköznapjait, lakóinak életét bemutatni. Hogy ez az élet elvághatatlan gyökerekkel kapaszkodik a múltba, az tagadhatatlan, ezért kalandozásaink a történelemben talán megbocsáthatók”. Az előszószerző végül „értelmes és érzelmes utazásra” hívja az olvasót, „földrajzi és szellemtörténeti utazásra is, kóborlásra, amely éppen a helyállást erősítené”. A következő kötet címe Bekecs alatt, Nyárád tere, a harmadiké Erdővidéki emberek, a negyedéké pedig Variációk gyimesi témákra. A kötetcímek önmagukért beszélnek, egy-egy bejárható jellegzetes terület települései lakóinak életét, mindennapjait mutatja be. A következő riporttábort Málnásfürdőn tartotta a szakmai szervezet, az anyagok annak rendje és módja szerint el is készültek, azonban az akkori anyagi lehetőségek miatt nem született kötet belőlük. Sok év kihagyás után készült még egy riportkötet a Maros felső folyása mentén, az etnikailag vegyes vidéken, mintegy megelőlegezve a pár évvel ezelőtt újraszületett sorozat következő köteteit, amelyek – a már említett sóvidéki könyv kivételével – a szórványban élő magyar közösségek életét mutatják be. Így lett kötet a Szilágyság és Kalotaszeg peremén lévő Farnas és Zsobok életét bemutató írásokból, így jártuk be Temesvárt, majd Dévát, a Szilágyságot, idén pedig Nagybányát és környékét, a szórványkötetek sorát a sóvidéki riportkönyv törte meg.
A MÚRE riportkötetei divatot teremtettek, a vajdasági magyar újságíró kollégáink szakmai szervezete is riporttáborokat szervez, ezekre meghívja a többi magyarlakta régióban élő és tevékenykedő újságírókat is. Munkálkodásuk eredménye négy remekbe szabott kötet. Nos, visszatérve a marosvásárhelyi bemutatóra: a találkozás örömén túl a folytatás szükségességét is adta. Elhangzott, hogy nem ártana visszatérni a már megismert helyszínekre, megszólaltatni a már ismert riportalanyokat, felmérni a változást, annak mértékét. Szűcs László, a szervezet jelenlegi elnöke írja a sóvidéki kötet előszavában, hogy „nem csupán ők, az általunk megszólaltatottak nevezhetők Sóvidék arcainak, ám az ő portréik nélkül bizonyosan szegényebb, fakóbb lenne a vidékről alkotott képünk. A vidéké, amely éppen általuk, velük beszélgetve vált számunkra is otthonossá, érezzük immár mi is egy kicsit a magunkénak.” A maga jellegzetességeivel együtt – teszem én hozzá –, ugyanis minden kistájnak, településnek megvan a maga sajátossága.