Ma tüntetnek a székelyföldiek. Medveügyben. Mert annak dacára, hogy az utóbbi időszakban címlapsztori lett a székelyföldi medvekérdés – és megannyiszor emberi áldozatról szóltak a hírek –, nem sok minden történt a kérdés rendezése érdekében. S nem véletlen a személytelen fogalmazás, ugyanis a jelek szerint nálunk felé, mioritikus tájainkon csak úgy, mintegy maguktól történnek a dolgok, a történéseket nem irányítja senki, így felelősséget sem kell vállalni értük.
Csak egy példa a személytelen fogalmazásra: jómúltkor egyik székelyföldi településen tartózkodtunk pár napig, s rendszeresen abban a panzióban ebédeltünk, ahol megszálltunk. Az étlap gazdag volt és ínycsiklandozó. De mindegyre azt válaszolták egyik vagy másik kiválasztott ételre, hogy „megevődött” vagy „nem főződött”. Azaz a fránya leves megevődött tiszta magától, önszorgalomból, vagy önakaratából nem főződött, nem a szakács döntése vagy mulasztása volt a hiánya. Mikor másnap is ezeket a válaszokat kaptuk rendeléskor, félve megkérdeztük: s nem lehetne főzni? A készséges válasz nem késett: „dehogynem, persze, hogy lehet!”. Tehát ahhoz, hogy együnk, főzetni kell, különben éhesen maradunk.
A hatóságok szemszögéből, Bukarestből nézve a medvekérdést s annak fejleményeit, a dolgok úgy festenek, hogy „na, ismét betörödőtt” éjszaka egy gazdaságba, „megevődött” egy-két majorság, bárány, „szétszedődött” jópár kaptár vagy akár az egész méhészet, „megijesztődött” pár turista, aki a városban véletlenül medvébe botlott, vagy ne adj isten, „felpofozódott” ismét egy pásztor vagy kocogó csak azért, mert a lakott terület pereméig merészkedett.
Nos, a jelek szerint a székelyföldiek – de gondolom, más, ugyancsak medvék által frekventált helyen lakó polgártársaink is – megunták, hogy ne csak a holnaptól, a munkanélküliségtől, a román érettségi vizsgától, a gyermekek elvágyódásától féljenek, hanem még a medvétől is. De nemcsak Bukarestben tüntetnek figyelemfelkeltés céljából, hanem a központi hivatalok helyi kirendeltségei előtt is. Tegnap ezt tették a Háromszékhez csatolt Bodzafordulón, s ezt teszik ma Bukarest mellett Csíkszeredában is. Okkal és joggal.
Tudják azt a hegyek között lakó emberek, hogy a rengetegben olykor bizony medvével találkozhatnak, s azt is, hogy gombászás, legeltetés, erdőlés közben megvan az esély arra, hogy szemtől szembe kerüljön a nagyvaddal. Éppen ezért körültekintéssel jár az erdőben. De az természetellenes, hogy nem merjen kimenni a faluba vagy a kis fürdőváros utcájára, mert az állomás környékén, a központi szállodáknál gyakori járókelő a tányértalpú, éjjelente pedig attól tart, hogy élelemért kutatva a kamrába vagy a lakás más helyiségébe tör be az éhes fenevad. Mert a medvék csupán a mesékben kedvesek, aranyosak… Sokat lehet firtatni, kutatni az okokat, azt, hogy miért kerültek hegyvidéki településeink és azok lakói ebbe a helyzetbe. S azon is lehet vitatkozni, hogy kinek a felelőssége az, hogy kialakulhatott a fennálló helyzet. Bizonyára igaza van mindenkinek ebben a kérdésben, a sötétzöldnek mondott, olykor elvakult, medvepárti környezetvédő aktivistáktól kezdve az életét és javait féltő, a vadak kilövését kérő gazdákig. Ilyen összefüggésben pedig nehéz megtalálni a középutat, a mindenkinek megfelelő megoldást. Holott meg kell keresni és megtalálni a megoldást, ugyanis nemcsak az emberek javairól, azok védelméről van szó, hanem emberi életek is veszélybe kerülnek. Az emberi élet védelmét pedig nem írhatja felül semmilyen más igény, elvárás. Aki ma vonult, az megoldást remél. Azt reméli, hogy a hatóságok végre megkeresik és megtalálják a megoldást. Mert nem szeretnék, hogy a félresiklott politikai döntések következményeként újabb emberek károsodjanak javaikban, egészségükben, testi épségükben.