Komoly hagyománya van annak, hogy Romániában a hatalomra kerülő kormányzat letarolja azokat az intézményeket, amelyeknek az alkotmány értelmében függetleneknek kellene lenniük (megjegyzem, hogy e tekintetben a jobboldal tisztogatási hevülete felülmúlja a posztkommunistának nevezett baloldal szemérmesebb akcióit).
Épp ezért talán említést sem érdemelne a tény, hogy a minap a parlamenti többség türelmetlenül, s még a formai szempontokra sem ügyelve leváltotta a Nép Ügyvédjét, Renate Webert. Csakhogy ez esetben egyrészt másról, másrészt pedig többről van szó.
Engedtessék meg nekem, hogy személyes legyek, s felemlegessem, hogy bő negyedszázada alkalmam volt részt venni egy emberjogi kurzuson, Hágában. A tanfolyam egyik moderátora Renate Weber volt. Már akkor kitűnt a szakszerűségével és az emberi jogok melletti elkötelezettségével, gyakran „megbotránkoztatva” a román küldöttség konzervatívabb képviselőit, például a kollektív jogok létezése melletti kiállásával.
Ő az idők folyamán semmit sem változott. A Nép Ügyvédjeként nem pártokat, hanem elveket képviselt, például akkor, amikor sikerrel kezdeményezte több tízezer polgártársunk büntetésének az eltörlését azért, mert megsértettek az utóbb alkotmányellenesnek nyilvánított járványügyi rendelkezéseket. Ő volt az, aki rámutatott, hogy az emberi jogok és szabadságjogok korlátozásának szigorú alkotmányos feltételei vannak, s ezeknek a kormány nem tett eleget. Weber munkájával az alkotmányt és ezen keresztül az állampolgárt védte a kormány túlhatalmával szemben. Nem túlzás azt állítani, hogy ő volt az, aki felértékelte az Alkotmánybíróság munkáját azáltal, hogy precedens-értékű döntések meghozatalára adott neki lehetőséget. Ilyen elvi döntés volt például az, hogy a nyugdíjakat nem lehet megadóztatni. Ebben az értelemben a parlament döntése nemcsak személyesen Renate Webert támadja, hanem magát az alkotmánybíróságot is (amely ellen az „ellenállók” már rég sajtókampányt folytatnak).
Renate Weber felmentésének formális oka az volt, hogy „megsértette az alkotmányt és a hatályos törvényeket”. Ne foglalkozzunk most azzal az aprósággal, hogy nem tudjuk, az alkotmány pontosan melyik cikkelyét, vagy mely törvények mely előírásait nem tartotta volna be a Nép Ügyvédje. Viszont az mégiscsak szembeszökő, hogy a kormány és a parlament úgy gondolja, hogy ő illetékes megállapítani ebben az országban a jogsértéseket, nem pedig a független bíróság. A Nép Ügyvédje fölötti parlamenti ellenőrzés nem terjedhet ki tevékenységének érdemi részére, hiszen az intézmény alkotmányos státusából adódóan ellenőrzi a kormány és a parlament döntéseit, tehát az érdekellentét egyfelől a végrehajtás, a törvénykezés másfelől a Weber által vezetett intézmény között természetes. Továbbá a Nép Ügyvédje munkájának törvényességi felügyelete szükségtelen, hiszen nem döntéshozó, vagy végrehajtó intézményről van szó. A Nép Ügyvédje nem meghozza, vagy alkalmazza a törvényt, hanem értelmezi és amennyiben szükségesnek ítéli, az alkotmánybírósághoz fordul, amelyik a maga során dönt a szabályozások alkotmányosságáról. Nincs ebben a folyamatban a parlamentnek semmilyen szerepe.
A Szociáldemokrata Párt bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul Renate Weber felmentésének ügyében. Egyáltalán nem kizárt, hogy a taláros testület korrigálja a parlament durván törvényellenes döntését, miként azt megtette a minap a közszolgálati rádió ideiglenes elnökének a kinevezésével kapcsolatban, amelyet úgy ahogyan van az alaptörvénnyel ellentétesnek minősített.
Szomorú és egyben elgondolkodtató, hogy a parlament ezen szégyenteljes határozatát az RMDSZ is támogatta, megfeledkezve egyebek mellett arról is, hogy Renate Weber a kisebbségi jogok egyik legjobb ügyvédje is.
Bárhogyan is dönt majd az alkotmánybíróság – Renate, köszönjük.