Akinek nem ismerős a vidék, de útja Homoródmentére vezet, azonnal felötlik benne, hogy Székelyföldnek egy olyan különleges tájegységére keveredett, ahol a szász és székely építészeti hagyományok ugyancsak látványos módon ötvöződnek. Ha pedig nem járt arra, de többet akar megtudni a környék településeiről, lakosságának életviteléről, akkor tiszta szívvel javasolom, hogy vegye kézbe a 40 év képekben című művészalbumot, amely a Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor működésének négy évtizedét foglalja össze. Beszerzése pedig egyáltalán nem bonyolult, hiszen megjelenése alkalmából a szervezők és szerkesztők vándorkiállításon hozzák nézőközelbe az évek során itt készült alkotások válogatását és magát a könyvet is. Most éppen a marosvásárhelyi Bernády-házban, de előtte Csíkszeredában, és folytatják tovább is az útjukat.
Maga a kiadvány roppant érdekes és olvasmányos kisérlet arra, miként lehet bemutatni nem csupán egy művésztábor eredményeit, hanem a korántsem egyszerű szervezési hátterét is.
Több mint negyven esztendővel ezelőtt Nagy Attilának, Homoródszentmárton egykori elöljárójának és a vidékről származó Cseke Péter újságírónak támadt az ötlete, hogy az itt megtartott, meglehetősen gyakori író-olvasó találkozók után talán jó lenne egy képzőművészeti alkotótábort is alapítani. Ilyen tekintetben a szárhegyi példa lebegett a szemük előtt, a néhai Zöld Lajos újságíró ugyanis Gaál András és Márton Árpád festőművészekkel együtt a Lázár-kastályban és a ferences kolostortorban már létrehozta a Barátság művésztelepet, amelynek működtetése hozzájárult a műemlékegyüttes részleges helyreállításához is.
Eleinte mindenekelőtt a székelyudvarhelyi képzőművészek válaszoltak a kezdeményezésre, de évről-évre egyre többen jelentkeztek, és a könyvben található statisztika szerint a résztvevők összesített száma manapság már a többszázat is meghaladja. Időközben pedig ugyancsak jónevű erdélyi fotóművészek is kopogtattak a tábor ajtaján, ez mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy négy évtized krónikája még pontosabb és változatosabb legyen.
Az évek során a szervezők több buktatón is átmentek, szerencsére mindig akadtak olyan intézmények, vállalkozások, amelyek biztosították az anyagi hátteret és lehetővé tették, hogy jelenleg a Dr. Sata Attila vezette Homoródmente Művészetéért Alapítvány továbbra is távlatokban gondolkozhassan.
Az alkotótábor néhány évvel ezelőtt felvette Homoródszentmárton világhírű szobrászának, az 1995-ben Franciaországban elhunyt Román Viktornak a nevét, és egyik legnagyobb vállalkozása éppen ennek a több mint kétszázötven oldalas albumnak a megjelentetése.
A szerkesztők az első fejezetben bemutatják a községnek azokat a kisebb és nagyobb falvait, amelyek témát kináltak az alkotóknak, a másodikban helyet biztosítanak a névadó élete és munkássága bemutatásának, majd a művészek rövid ismertetője és a táborok krónikája következik, amelyeket mindvégig a táborzáró közös kiállítások megnyitó szövegei és más művészetkritikusi értékelések kisérnek. Ugyancsak rokonszenves, ahogyan közéjük verseket is beékelnek, több neves erdélyi költő, de mindenekelőtt Kányádi Sándor jól ismert soraihoz fordulva. „ A csodát nem várni , hanem megvalósítani kell” – írja Bodó Klára az egyik kiállításmegnyitó szövegében és azt hiszem, ezzel a mondattal bizonyítja azt is: bármiféle nagyobb mértékű autonómiának az az alapja, hogy a helyi közösség jól működjön, legyenek elképzelései és keresse meg ehhez a szövetségeseket is. Homoródmentén így cselekedtek és ezért is érdemes ráfigyelni az elmúlt négy évtizedükre.