Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke látogatásra indult az amerikai bevándorlás három legfontosabb kibocsátó államába: Guatemalába, Hondurasba és El Salvadorba. Összefoglaló néven: Közép-Amerika Északi Háromszögébe. Célja: a kivándorlás okainak megvitatása és a megelőző intézkedések előkészítése. A repülőgép Honduras fölött meghibásodott, így aztán látogatását – a kényszerleszállást követően – kénytelen volt éppen ott kezdeni. A fogadtatás kiábrándító volt. Az alelnöknőt Tumpot éltető tüntetők fogadták, s Juan Orlando Hernandez államelnök, akinek testvérét drogcsempészés miatt amerikai bíróságok ítélték életfogytiglani fogságra, s akinek magának is benne lehetett a keze a tranzakciókban, hűvösen fogadta amerikai vendégét.
Harris is nyersen fogalmazott. „Kérlek benneteket! – üzente a bevándorolni szándékozóknak – ne gyertek! A határról amúgy is vissza fognak fordítani benneteket.”
A Biden kormányzat ugyanis a választási kampányban tett ígéretei ellenére, melyek szerint a migránsok emberséges eljárásokra számíthatnak, a befogadási kérelmek túlnyomó többségét elutasítja. Annak ellenére is, hogy mindhárom állam: Honduras, Guatemala és El Salvador is Dél-Amerika legszegényebbjei közé tartozik. A kivándorlók tényleg a mértéktelen korrupció, a represszív kormányzás és a drogbandák háborúi kiváltotta szegénység és nyomor elől menekülnek.
Biden és Harris – mintha magától Orbán Viktortól vették volna kölcsön az eredetileg Obamától származó ötletet – újabban ismét a kivándorlás okainak megszüntetését tűzik ki célul. Hajlandóak négy milliárd dollárt áldozni a helyzet orvoslására. Csakhogy erre egyszer már tettek kísérletet, a pénzt azonban felszippantotta a korrupció és maradt minden a régiben.
Ahhoz hogy a helyzet megváltozhasson a 4 milliárd – vélik a szakértők – aligha lesz elegendő. Hogy az akció sikerrel járhasson, mindenekelőtt a korrupciót kellene felszámolni, a mezőgazdaságot kellene modernizálni, a fiatalokat helyzetbe hozni, a törvény hatalmát megszilárdítani és leszámolni a drogkereskedelemmel. Független bíróságok és erős civiltársadalom nélkül kevés esély van arra, hogy az állam a fiatalokat szülőföldjükön tarthassa meg.
A helyzet Hondurasban és El Salvadorban sem sokban különbözik. Az állam mindkét országban jószerével működésképtelen. Autoritárius államfők próbálják fenntartani a demokrácia látszatát. A nemzeti össztermék a Latin amerikai átlag alig 20 százalékát sem éri el. Guatemala és Honduras lakóinak 60 százaléka a latin amerikai szegénységi küszöb alatt él. Folytonos erőszak tombol. 2016-ban Guatemalában százezer lakosból 27,6 ember esett gyilkosság áldozatává, Hondurasban, 56,52. El Salvadorban ez az arány még magasabb 82,84. Az ország ma is a 100 000 főre eső 15 és 24 év közötti áldozatok számában világelsőnek is számít.
Nem csoda, hogy 2007 és 2015 között a Közép-Amerika Északi Háromszögéből érkező migránsok száma 25 százalékkal növekedett. A választásokat követő újabb hullámot ma már Biden humanitárius Amerikája sem képes elviselni.
S Mexikó, mely Bidenék hatalomra jutását megelőzően szintén elkötelezte magát a migránsokat megillető humánus bánásmód mellett, az amerikai tömeges kiutasítások nyomán maga is katonai őrizetet vezetett be hondurasi határán. S az amerikai határon is szigorította az ellenőrzést. Így aztán a menekültek olyan mexikói menekülttáborokban zsúfolódtak össze, melyekben már régóta katasztrofális feltételek uralkodnak. Az államfő Andre Manuel Lopez Obrador is elveszítette az ellenőrzést az ország jelentős területei fölött. Tamaulipasban például már jó ideje a drogkartelek tartják kezükben a hatalmat, ők uralják a rendőrséget is. A menekülteknek következésként egyszerre kell elviselniük a rendőrség és a drogkartelek terrorját. Az utóbbiak gyakorta el is rabolják a menekülteket, hogy családjaikból váltságdíjakat csikarhassanak ki.
Mióta Biden felröppentette az új jelszót: „Remain in Maxiko!” (azaz „Maradjatok Mexikóban!”) megsokszorozódott az illegális határátlépések száma. De a bevándorlóknak, ha sikerül is átjutniuk, ma már ugyanannyi esélyük van a bennmaradásra, mint Donald Trump alatt.
Az egyetlen dolog, amit Harrisnek legalább Mexikóban sikerült elérnie az, hogy az elnök ígéretet tett rá: maga is közreműködik az Északi Háromszög mezőgazdasáságának fellendítésében.
Ruíz Soto, a Washingtoni Migration Policy Institute elemzője azonban ismételten arra emlékeztet, hogy hasonló programok már korábban is voltak, de a korrupció miatt a pénzekből jóformán semmi sem juthatott el az érintettekhez. Amíg az amerikaiak által követelt good governance (azaz a tisztességes kormányzás) nem valósul meg, a pénzek sorsa is ugyanaz marad, mint 2014-2015-ben.
Számomra nehezen értelmezhető, hogy az amerikaiak, akik – Japántól Afganisztánon, Szírián, Irakon, Libián át Chilléig – gyakorta tűzzel-vassal végrehajtották az úgynevezett demokráciaexportot (még ránk magyarokra is megpróbálják ránk kényszeríteni a maguk demokráciafelfogását), miért képtelenek arra, hogy ugyanezt közvetlen szomszédságukban is végigvigyék? Nem arra gondolok, hogy kvázi bevonuljanak, ahogyan azt – Allende demokratikus hatalmát megdöntendő – Chillébe bevonultak. Vagy ahogyan Irakot, Afganisztánt, Szíriát etc. lerohanták. De a közvetlen katonai beavatkozáson kívül számtalan egyéb eszköz is rendelkezésükre áll. Egyebek közt a határok védelme. Különös módon nem élnek velük.
Ugyanakkor továbbra is nyomást gyakorolnak ránk, hogy Európát mi magunk is tele zsúfoljuk olyan migránsokkal, akik legtöbbször kifejezetten az ő kudarcos geopolitikai akcióik következtében kényszerültek arra, hogy elhagyják szülőföldjüket.
Hogy miért? Talány, melyről ezúttal is Shakespeare Hamletje jut eszembe: „Több dolgok vannak Földön és egen, Horatio, semmint képzelmetek gondolni képes.”