A könyvekben már az írók, költők, filozófusok sem hisznek. Nem kellett kivárni a Ray Bradbury megrémálmodta hatósági olvasási tilalmat, a könyvégetés állami támogatását, a könyv mára sokak szerint halott, legfeljebb haláltusáját vívja. A szerzők baráti, ismeretségi körüknek írnak. Az írók, költők egymás közt elajándékozott kötetei is többnyire elolvasatlanok (szép régi szóval felvágatlanok) maradnak. Csak a narcisztikus bölcsészek vágnak fel újabban megjelent könyvükkel a Facebookon, néhány őszintétlen lájk és számtalan ironikus mosoly kíséri bejegyzésüket. Ma már nem vicces, hanem közel jár a valósághoz a költő lelkendezése: „Megkétszereztem olvasótáboromat: megnősültem!”
A terjesztők jobbára a bulvárkönyveket reklámozzák, a szépirodalmat csak raktározzák egy ideig, aztán visszaküldik a kiadónak, természetesen annak költségén. A kiadónak sem üzlet a könyvek előállítása. Komoly összegekbe kerül a könyv megtervezése, a tördelés is. A kéziratokat szerkeszteni és korrektúrázni kell, ez is pénzbe kerül, ezért a kiadók zöme már nem is foglalkoztat olvasószerkesztőket, korrektorokat. A szerzők nagy része nevetséges összegekért kénytelen eladni évekig tartó megfeszített munkájának a gyümölcsét. Van, hogy fizetnie is kell a nyomtatásért, ha egyszer nem tartozik a nemzet első tíz írója közé. Így parentálják a könyvet a borúlátóak, akik szerint a szellem leépülésének korszakát, a nyomtatott kultúra végnapjait éljük.
A derűlátóbbak szerint könyvek nélkül sem hülyülünk el teljesen. Ők azzal vigasztalják magukat és másokat, hogy ahogyan Gutenberg találmánya, a nyomdagép a 15. században véget vetett a kézzel másolt könyvek korszakának, úgy hozta el a Gutenberg galaxis végét a számítógépes kommunikáció globális elterjedése. Ahogyan a 15. században siratták a kézzel írt, művészi iniciálékkal díszített kódexeket, ugyanúgy siratja most az olvasók egy része a papíralapú könyvek eltűnését. Fölöslegesen. Ború- vagy derűlátóak valamiben egyetértenek: a házikönyvtárak már a múlté. Nem vitatom igazukat, csak azt a már szócskát kifogásolom. Mert hinni szeretném, hogy talán még nem. Hónapok óta keresem a bizonyítékot, a megdönthetetlen érveket vágysejtésem igazolására. És ott jön szembe velem, ahol elképzelni sem tudtam. Egy rendőrségi közleményben: Őrizetbe vettek Magyarországon egy 32 éves férfit és egy 30 éves nőt, akik birtokukban nem lévő könyveket kínáltak megvételre az internetes hirdetőoldalon. Előzetes kifizetést kértek. A rendőrség szerint több száz hiszékeny személyt átvertek, több százezer forintot zsebeltek be. Ebben a történetben számomra nem is az emberi hiszékenység, nem is az óvatlanság, még csak nem is az átverés ténye a fontos. Hanem az, hogy több százan rendeltek látatlanban könyvet. No meg az is, hogy a csirkefogók – a felvilágosult fejekkel ellentétben – hittek a könyvben, még ha csak mint jövedelmező üzletben is. Ha nem hittek volna, inkább bitcoint vagy aranyrudakat árultak volna.