„Nőnapon felpörög a férfivásárlók száma a virág- és ajándéküzletekben: az ilyen boltokban bankkártyával fizetők nyolcvan százaléka férfi, míg egy átlagos napon ez az arány csak negyvenöt százalék” – olvastam nemrég az egyik üzleti magazinban. Ahogy már sejteni lehet, ma a közelgő nemzetközi nőnapról lesz szó, amely valójában munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos nap volt.
Ezért is fontos, hogy mielőtt beszippantanának az éttermek, virágkereskedések, szépségszalonok hirdetései, gondolatban utazzunk vissza 1857. március 8-ig, amikor negyvenezer textiliparban dolgozó nő tüntetett New York utcáin emberibb munkafeltételekért és magasabb fizetésért. Néhány évvel később, 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé, vagyis a Nemzetközi Munkásszövetség első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ezzel a határozattal valójában azzal a berögzült sztereotípiával próbáltak szembemenni, miszerint a nő helye otthon van. Most pedig több mint száz évet ugrunk előre az időben, egészen 1977-ig: az ENSZ azóta tartja számon világnapként a nemzetközi nőnapot.
És milyen szokások vannak március 8-án a világ különböző országaiban? Romániában például az anyák napját is aznap ünneplik, Kínában 1949 óta nemzeti ünnep, sőt egy nappal korábban lánynapot is tartanak a hajadon nők ünneplésére. Oroszországban a nőnap munkaszüneti nap, amikor egyesek családi körben vagy a barátaikkal ünnepelnek.
Az ünneplés eszembe juttatta a Poirot-történetekről ismert Agatha Christie A lányom mindig a lányom című, álnéven írt romantikus regényét, amelyből szeretnék felolvasni egy rövid részletet. Így társalgott Ann, a főszereplő, illetve Laura, a barátnője…
„– Te voltál valaha igazán egyedül? – kíváncsiskodott Ann.
– Persze. Először huszonhat éves koromban, és éppen egy népes családi összejövetel kellős közepén. Megijedtem tőle, de elfogadtam. Az ember sose tagadja le az igazat. El kell fogadni, hogy csak egy igazi társunk van ezen a világon, aki elkísér a bölcsőtől a sírig, és ez mi magunk vagyunk. Legyen jóba az ember ezzel a társával. Tanuljon meg együtt élni vele. Ez az én válaszom. Nem mindig könnyű.” Bár úgy tűnhet, hogy az idézetnek semmi köze a közelgő nőnaphoz, én valamiért az ellenkezőjét érzem. Például igyekszem mindennap megélni azt, hogy nő vagyok, próbálok jóban lenni magammal, és ha ez sikerül, valószínűleg március 8-án nem fogok sóvárogni a nőnapi csokrok, jókívánságok után. Talán ezért is jó, ha nem csupán egyetlen napra korlátozzuk a nők vagy a férfiak megbecsülését, a kultúránk, anyanyelvünk megélését, esetleg a környezetünkre való odafigyelést.